Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ehhez a csapathoz szerződhet a magyar válogatott erőssége – sajtóhír

Az utóbbi időben egyre több híresztelés látott napvilágot a magyar válogatott játékosának közelgő klubváltásáról…

(Photo by Jack Thomas – WWFC/Wolves via Getty Images)

A Telegraph információi szerint jelenleg a Liverpool a legesélyesebb arra, hogy a nyári átigazolási időszakban megszerezze a Bournemouth csapatától Kerkez Milos játékjogát.

A 21 éves magyar védő másfél évvel ezelőtt a holland AZ Alkmaartól szerződött a Bournemouth-hoz. Kerkez az első PL-szezonjában 28 mérkőzésen lépett pályára, ezalatt egy gólpasszt jegyzett, miközben négyszer mutatták fel neki a sárga lapot és egyszer jutott a kiállítás sorsára. Az aktuális idényben 27 mérkőzésen két gólt és négy gólpasszt jegyzett eddig.

Ugyanakkor a “cseresznyések” a közelmúltban Julio Soler személyében egy tehetséges argentin balszélsőt igazoltak, amiből a nemzetközi sajtó képviselői egyértelműen arra következtetnek, hogy a Bournemouth készen áll belátható időn belül megválni a csapat magyar válogatott játékosától.

A forrás kijelentette, hogy a Pool mellett a Chelsea és a Real Madrid továbbra is élénken érdeklődik Kerkez iránt, azonban utóbbi egyelőre egy jobbhátvéd szerződtetésére összpontosít.