Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: a Nyíregyháza otthonában aratott fontos győzelmet a Győr! – videóval

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 23. fordulójának szombati játéknapjának a nyitómérkőzését a Nyíregyháza és a Győr játszották.


Az első lehetőségek a vendég Győr előtt alakultak ki. A 12. percben Tóth Rajmund előreívelését Njie vette át, majd 11 méterről kapura lőtt, de Tóth Balázs hárítani tudott. A 20. percben is a győriek csatára, Njie lőhetett éles szögből, azonban Tóth rajta volt és ezúttal is védett. A 30. percben a Nyíregyháza előtt adódott a legnagyobb lehetőség, ugyanis büntetőhöz jutottak a hazaiak, azonban Beke mellé lőtt a büntetőpontról. A 33. percben Bumba került helyzetbe, de a baloldali kapufa mellé lőtt.

Az 57. perceben a nyírségiek előtt adódott óriási helyzet, Kovács Krisztián robogott végig a jobb szélen, majd középre tette, a labdára érkező Kovácsréti pedig ígéretes helyről fölé lőtt. A 64. percben megszerezte a vezetést a Győr, egy kapu előtti kavarodást követően Bánáti emelte át a hosszúra a labdát, amit Szépe fejelt közelről a bal alsóba, 0-1! A hajrában még két vendég lehetőséget jegyezhettünk fel, de Diarra és Sahli próbálkozását is védeni tudta Tóth. A mérkőzést ettől függetlenül a Győr nyerte és jócskán ellépett a kiesést érő helyek közeléből, míg a Nyíregyháza továbbra sincs kényelmes helyzetben.

Nyíregyháza – Győr 0-1 (0-0)
Helyszín: Széktói Stadion (Kecskemét), Vezette: Bogár Gergő
Gólszerzők: ill. Szépe (64.)
Sárga lap: ill.
Kiállítás: ill.

Nyíregyháza: Tóth B. – Correa, Alaxai, Keresztes – Navrátil (Kovács K 46.), Kvekveskiri (Babic 66.), Keita (Toma 66.), Benczenleitner – Beke (Medved 53.), Eppel (Kovácsréti 54.), Nagy. Vezetőedző: Tímár Krisztián

Győr: Petras – Krpic, Heitor, Szépe, Stefulj – Anton, Ouro (Sahli 69.) – Bánati (Diarra 82.), Tóth R., Bumba (Vianna 90+1.) – Njie (Boldor 82.). Vezetőedző: Borbély Balázs

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 23. forduló eddigi eredménye és további menetrendje:
Péntek:
Kecskemét – Fehérvár 2-2

Szombat:
Nyíregyháza – Győri ETO 0-1
17:00 Zalaegerszeg – MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
19:30 Diósgyőr – Paks (Tv: M4 Sport)

Vasárnap:
15:30 Újpest – Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
18:00 Debrecen – Ferencváros (Tv: M4 Sport)

A bajnokság állása:

Az állást biztosítja a Sofascore