Az elmúlt három bajnoki meccséből egyet sem tudott megnyerni Mikel Arteta együttese
Sorozatban ötödik sikerét aratta Claudio Ranieri csapata a bajnokságban!
Lépéshátrányba kerültek Sztankovicsék…
Sorozatban negyedszer hagyta el vesztesen a pályát a DVSC!
Véleménye szerint az angol csapatnak jobban kell játszania, ha tovább akar jutni
A címvédő ki tudta használni az Atleti bukását…
Kettészakadt a mezőny…
Kitűzték a bíróküldést…
Két pontosra csökkenhet Hornyák Zsolt csapatának előnye!
Marc Cucurella lett a hazaiak hőse!
A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 25. fordulójában a listavezető Bayern München a kiesés elől menekülő VfL Bochumot látta vendégül.
(Photo by Alexander Hassenstein/Getty Images)
A Bayern München már a 12. percben megszerezte a vezetést, Ito ugratta ki Gnabryt, akit igencsak véleményesen szereltek, de a labda pont a lendületből érkező Raphael Guerreiro elé pattant, aki 11 méterről a léc alá vágta a labdát, 1-0! A 22. percben kettőre növelhette volna előnyét a bajor alakulat nagyon könnyen, de Serge Gnabry büntetőt hibázott. A 28. percben meglőtték a másodikat a hazaiak, Stanisic beadását Müller fejelte át a hosszúra, a berobbanó Guerreiro pedig közelről a kapuba bólintott, 2-0! A 31. percben szépíteni tudott a Bochum, egy szögletet követően Müllerről pattant le a labda Medic elé, aki 7 méterről a felsőbe vágta a labdát, 2-1! A 43. percben emberhátrányba kerültek a hazaiak, miután Palhinha csúnyán megtaposta Masourast.
A második félidő elején jött a hidegzuhany a hazaiaknak, Passlack beadása Ibrahima Sissokót találta meg, aki két védő mellett öt méterről a kapu bal oldalába bólintott, 2-2! Az 58. percben ismét vezetést szerezhetett volna a bajor együttes, de Sergne Gnabry átadását követően Guerreiro nem tudta meglőni harmadik gólját. A 71. percben a Bochum megfordítja a mérkőzést, egy beadást Matus Bero vett át, majd az ellenkező irányba elvetődő Urbig mellett a kapuba lőtt, 2-3! A találkozót ennek következtében nagy meglepetésre a Bochum nyerte és nagyon fontos három pontot gyűjtöttek be, míg a Bayern München nem tudta kihasználni a rivális Bayer Leverkusen botlását.
Bayern München – VfL Bochum 2-3 (2-1)
Helyszín: Allianz Arena (München), Vezette: C. Dingert
Gólszerzők: Guerreiro (14., 28.) ill. Medic (31.), Sissoko (51.), Bero (71.)
Sárga lap: – ill. Medic (21.), Bernardo (56.), Wittek (73.), Horn (80.)
Kiállítás: Palhinha (43.) ill. –
Bayern München: Urbig – Boey (Laimer 63.), Stanisic, Dier, Ito (Kimmich 76.) – Goretzka, Palhinha – Gnabry (Musiala 63.), Sané (Olise 63.), Guerreiro – Müller (Kane 62.). Vezetőedző: Vincent Kompany
Bochum: Horn – Oermann, Medic, Bernardo – Passlack (Gamboa 82.), Bero, Sissoko, Krauss, Wittek – Hofmann, Masouras (Broschinski 73.). Vezetőedző: Dieter Hecking
A mérkőzés összefoglalója:
A 25. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
B. Mönchengladbach – Mainz 1-3
Szombat:
Bayern München – VfL Bochum 2-3
Borussia Dortmund – Augsburg 0-1
Holstein Kiel – VfB Stuttgart 2-2
Bayer Leverkusen – Werder Bremen 0-2
Wolfsburg – St. Pauli 1-1
18:30 Freiburg – RB Leipzig (Tv: Aréna 4)
Vasárnap:
15:30 Eintracht Frankfurt – Union Berlin (Tv: Aréna 4)
17:30 Hoffenheim – Heidenheim (Tv: Aréna 4)
A bajnokság aktuális állása:
Az elmúlt három bajnoki meccséből egyet sem tudott megnyerni Mikel Arteta együttese
Sorozatban ötödik sikerét aratta Claudio Ranieri csapata a bajnokságban!
Lépéshátrányba kerültek Sztankovicsék…
Sorozatban negyedszer hagyta el vesztesen a pályát a DVSC!
Véleménye szerint az angol csapatnak jobban kell játszania, ha tovább akar jutni
A címvédő ki tudta használni az Atleti bukását…
Kettészakadt a mezőny…
Kitűzték a bíróküldést…
Két pontosra csökkenhet Hornyák Zsolt csapatának előnye!
Marc Cucurella lett a hazaiak hőse!
Rengeteg helyzetet dolgoztak ki a csapatok…
Kerkez Milos egy gyönyörű gólpasszt osztott ki a mérkőzésen…
Kepának esélye sem volt a hárításra…
Megmaradt a nyolcpontos különbség köztük…
Diego Simeone először kapott ki a Getafétól a “Matracosok” edzőjeként!
Akár Jack Grealish játékjogáért is cserébe…
Még egy vereség, és soha nem látott “mélypontra” jut a Man. City menedzserének edzői karrierje…
A Laziót pontszámban befogták, de a Juventus és Atalanta kettős is belátható távolságra került…
Remekül teljesít a szezon közben igazolt hálóőr
Profitálhat a lecseréléséből…
Brutális fordítást vittek véghez…
Gazdagék nagyszerűen kezdték az új idényt…
Megállapodtak a folytatásról…