Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: a Freiburg otthonában játszott döntetlent a RB Leipzig – videóval

A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 25. fordulójának szombati játéknapjának a zárómérkőzésén a Freiburg a RB Leipziget fogadta.

(Photo by Philipp von Ditfurth/picture alliance via Getty Images)

Az első félidőben jóval többet próbálkoztak a vendégek, ugyanis ők 9 alkalommal vették célba a Freiburg kapuját, míg a hazaiak csak kétszer kísérelték meg bevenni Gulácsi kapuját. Azonban egyik csapat sem tudott kidolgozni óriási lehetőséget, ennek következtében 0-0-ás döntetlennel vonulhattak pihenőre a felek.

A második játékrész sem hozott túlságosan nagy izgalmakat, hiába volt mindkét csapat számára nagyon fontos a győzelem, egyik alakulat sem erőltette meg magát támadásban. A Freiburg egyetlen kaput eltaláló lövést tudott a második 45 percben felmutatni, valamint a Lipcse is, de az utolsó percekig kellett erre várni, így a találkozó 0-0-val zárult. Az egy-egy megszerzett pont következtében maradtak a helyükön a csapatok, avagy a Freiburg az ötödik, a RB Leipzig a hatodik jelenleg a német pontvadászatban.

Freiburg – RB Leipzig 0-0 (0-0)
Helyszín: Allianz Arena (München), Vezette: C. Dingert
Gólszerzők: ill.
Sárga lap: ill. Orbán (50.), Seiwald (63.), Raum (87.)
Kiállítás: ill.

Freiburg: Atubolu – Sildillia, Ginter, Lienhart, Günter – Eggestein, Osterhage – Doan, Holer, Dinkci (Grifo 46.) – Adamu (Beste 75.). Vezetőedző: Julian Schuster

RB Leipzig: Gulácsi – Geertruida, Orbán, Bitshibau (Lukeba 78.) – Baku, Vermeeren (Seiwald 56.), Kampl (Haidara 46.), Raum – Openda, Sesko (Poulsen 78.), Simons (Gomis 88.). Vezetőedző: Marco Rose

A mérkőzés összefoglalója:

A 25. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
B. Mönchengladbach – Mainz 1-3

Szombat:
Bayern München – VfL Bochum 2-3
Borussia Dortmund – Augsburg 0-1
Holstein Kiel – VfB Stuttgart 2-2
Bayer Leverkusen – Werder Bremen 0-2
Wolfsburg – St. Pauli 1-1
Freiburg – RB Leipzig 0-0

Vasárnap:
15:30 Eintracht Frankfurt – Union Berlin (Tv: Aréna 4)
17:30 Hoffenheim – Heidenheim (Tv: Aréna 4)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore