A PL-ből igazolhat világbajnok védőt az Atlético Madrid – sajtóhír
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint az Atlético Madrid érdeklődik a Tottenham argentin válogatott hátvédje iránt…
(Photo by Alex Davidson/Getty Images)
A Relevo információi szerint az Atlético Madrid komolyan fontolóra vette, hogy a soron következő, nyári átigazolási időszakban ajánlatot tegyen a Tottenham hátvédje, Cristian Romero megszerzéséért, akitől sérülékenysége okán a londoniak szívesen megválnának, Diego Simeone pedig szívesen látná honfitársát a csapata soraiban.
A 26 esztendős hátvédet 2018-ban a Genoa csapata hozta Európába a Belgrano együttesétől, később onnan a Juventus vásárolta meg őt 26 millió euróért cserébe, majd egy szezont a Grifoni, egyet pedig az Atalantánál töltött kölcsönben, miközben a Serie A legjobb védői közé emelkedett. Ezt követően a bergamóiak aktiválták a szerződésében szereplő 21 millió eurós vételi opciót, majd először 2021-ben kölcsönben a Spurshöz irányították, egy évvel később véglegesítették.
Romero a londoniak színeiben azóta 115 mérkőzésen hátvéd létére hét gólt szerzett, és a Spurs alapembere lenne, de az aktuális idényben gyakran bajlódott sérülésekkel, így csupán 14 bajnokin és két El-mérkőzésen jutott szóhoz.
A kőkemény hátvéd 2021 óta 41 alkalommal lépett pályára az argentin válogatottban, alapembere volt a 2021-ben és 2024-ben Copa Américát, 2022-ben világbajnokságot nyerő csapatnak.
Romero a „matracosoknál” számtalan honfitársával futballozhatna együtt, de már csak azért is pikáns lenne, ha az Atléticóhoz szerződne, mert a spanyol sajtó már évek óta összeboronálta őt a fővárosi rivális Real Madriddal.