Régi edzőjét nevezte ki újra a Sevilla – HIVATALOS
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő, régen jobb napokat is látott Sevilla csapata új vezetőedzőt nevezett ki.
A Sevilla ismét Joaquín Caparróst bízta meg az idény végéig tartó vezetőedzői feladatokkal, miután menesztette Javier Garcia Pimientát a pénteki, Valencia elleni 1-0-s vereséget követően.
A 13. helyen álló Sevilla mindössze 9 győzelmet aratott 31 bajnoki mérkőzésen, és már csak 7 pont választja el a kiesőzónától. A csapat formája aggasztó, hiszen zsinórban négy vereséget szenvedtek el a La Ligában, köztük az első városi derbivereséget a Real Betis ellen 2018 szeptembere óta.
A klub most a rutinos Caparróshoz nyúlt vissza, aki 2000 és 2005 között már irányította a csapatot. 2018-ban és 2019-ben is ideiglenes vezetőedzőként tért vissza Vincenzo Montella és Pablo Machín menesztése után.
A 2024 júniusában kinevezett Pimienta két évre írt alá, miután sikeres időszakot töltött a Las Palmasnál.
A gyenge bajnoki szereplés mellett a Sevilla a Király-kupából is korán búcsúzott. Még januárban egy súlyos, 4-1-es vereséget szenvedtek másodosztályú Almería ellen. A tavalyi 12. hely már akkor is a klub legrosszabb bajnoki szereplése volt 2000 óta, amikor kiestek a La Ligából.
Caparrós első feladata a válság megfékezése lesz, a Sevilla legközelebb április 20-án fogadja az Alavést hazai pályán.
(Borítókép: Photo By Ben McShane/Sportsfile via Getty Images)