Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FootGolf: Íme a magyar bajnokság összetett állása

Lezajlott két forduló a Footgolf Országos Bajnokság 2014-es kiírásából, a mezőny túl van a márciusi I. Coca-Cola versenyen, illetve a múlt vasárnap megrendezésre kerülő Hörmann Footgolf versenyen, mely egyben a Magyar Kupa küzdelmeit is magában hordozta. A nyolc fordulós pontvadászat így negyedéhez érkezett, az összetett tabella pedig egyre izgalmasabb.

A Férfi Felnőtt kategóriában Lengyel Béla toronymagasan vezeti az összetettet, ugyanis mindkét versenyen szállította az aranyérmet, míg három nagy vetélytársa közül csak Varga Gábor teljesítette a második fordulót, kiegyensúlyozott ötödik helyet begyűjtve ezúttal is. Bogár Krisztián és Németh Péter akik favoritoknak számítanak a harmadik fordulóban ismételten csatlakoznak majd, míg az első játéknapon remekelő Becsei András ezúttal csupán 19 pontot gyűjtött, úgy fest számára jobban bejött a zord időjárás, ám így is tartja harmadik helyét. A FociClub.hu képviseletében Őszi Ádám a 10., míg Ősz Nándor a 17. helyen áll.

Senior kategóriában roppant izgalmas a bajnokság, mondhatni öten is rendkívül jól állnak és szép számban gyűjtögették a pontokat. Dobogóra mindkét alkalommal csupán egy játékos állhatott Ivánkovics Zoltán személyében, aki így a második helyet bitorolja, míg az élen az első fordulóban nyerni tudó, ezúttal negyedik helyen végző Korolovszki György áll. Hét ponttal előzi meg a dobogó harmadik fokán Kókai Ferenc Boros Atillát, mögöttük pedig lőtávban figyel Dombay Zsolt.

Junior kategóriában az első forduló béli alacsony létszámot követően a Hörmann versenyen immáron népesnek mondható mezőny gyűlt össze és Kiss Roland be kellett, hogy érje egy második hellyel. ugyanis ezúttal Juhász Donát zsebelte be az aranyat és a 100 pontot. Ennek ellenére Kiss meglépett üldözőitől, mögötte nagyon szoros a mezőny. Persze tudjuk, hogy milyen játék a footgolf egyszer fent, egyszer pedig lent. Reméljük a továbbiakban is lelkesen versengenek majd az ifjak a bajnoki címért, na meg persze a dobogós helyekért.

Őszi Ádám