Az elmúlt három bajnoki meccséből egyet sem tudott megnyerni Mikel Arteta együttese
Sorozatban ötödik sikerét aratta Claudio Ranieri csapata a bajnokságban!
Lépéshátrányba kerültek Sztankovicsék…
Sorozatban negyedszer hagyta el vesztesen a pályát a DVSC!
Véleménye szerint az angol csapatnak jobban kell játszania, ha tovább akar jutni
A címvédő ki tudta használni az Atleti bukását…
Kettészakadt a mezőny…
Kitűzték a bíróküldést…
Két pontosra csökkenhet Hornyák Zsolt csapatának előnye!
Marc Cucurella lett a hazaiak hőse!
A Rába ETO együttese óriási bravúrt végre hajtva pontot szerzett a portugál bajnok Benfica együttese ellen az UEFA Futsal Cup csoportkörének első fordulójában. A Benfica minden évben ott van a legjobbak között és remek csapatnak számít, ezt most is bizonyította, hiszen 0-0-ás félidőt követően három gólt is berámoltak a Rába ETO kapujába, ám a magyar bajnok nem adta fel és hihetetlen küzdeni akarása meghozta a gyümölcsöt, sikerült az egyenlítés, így egy pontot elcsentek neves ellenfelüktől.
A csoport másik találkozója, az Iberia Star–Luparensét 16:15 órakor kezdődött. A magyar klub következő ellenfele a hazai Iberia Star lesz, az utolsó csoport meccsen pedig a Luparense együttesével mérkőzik meg. A csoport első két helyezettje tovább jut, a papírforma nem mellettünk szól, ám a statisztikák azért vannak, hogy megdöntsék őket.
D-csoport, 1. forduló:
Benfica – Rába ETO 3-3 (0-0)
Gólszerző: Marinho (23.), Joel Queirós (24.), Vitor Hugo (36.), ill. Juanra (37.), Aguiar (39.), Martins (40.)
Szerző: Őszi Ádám
Az elmúlt három bajnoki meccséből egyet sem tudott megnyerni Mikel Arteta együttese
Sorozatban ötödik sikerét aratta Claudio Ranieri csapata a bajnokságban!
Lépéshátrányba kerültek Sztankovicsék…
Sorozatban negyedszer hagyta el vesztesen a pályát a DVSC!
Véleménye szerint az angol csapatnak jobban kell játszania, ha tovább akar jutni
A címvédő ki tudta használni az Atleti bukását…
Kettészakadt a mezőny…
Kitűzték a bíróküldést…
Két pontosra csökkenhet Hornyák Zsolt csapatának előnye!
Marc Cucurella lett a hazaiak hőse!
Rengeteg helyzetet dolgoztak ki a csapatok…
Kerkez Milos egy gyönyörű gólpasszt osztott ki a mérkőzésen…
Kepának esélye sem volt a hárításra…
Megmaradt a nyolcpontos különbség köztük…
Diego Simeone először kapott ki a Getafétól a “Matracosok” edzőjeként!
Akár Jack Grealish játékjogáért is cserébe…
Még egy vereség, és soha nem látott “mélypontra” jut a Man. City menedzserének edzői karrierje…
A Laziót pontszámban befogták, de a Juventus és Atalanta kettős is belátható távolságra került…
Remekül teljesít a szezon közben igazolt hálóőr
Profitálhat a lecseréléséből…
Brutális fordítást vittek véghez…
Gazdagék nagyszerűen kezdték az új idényt…
Megállapodtak a folytatásról…