Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mezőkövesd: Tóth Lászlóé az utolsó három meccs

Megtalálta edzőjét a Mezőkövesd. Az utolsó három fordulóban Tóth László kezébe kerül a kormány.

Tóth László három meccsen bizonyíthat. – bksc.hu

A távozó Véber György helyét a korábbi DVTK edző, majd a Haladás második együttesénél dolgozó Tóth László vette át, egyelőre a szezon végéig, ám, ha sikerül a bennmaradás, vélhetően a következő idényben is maradhat. Azonban elég valószínűtlen, hogy az utolsó három meccsen meg tudja hosszabbítani az első osztályú tagságát a borsodi alakulat, lévén a Pécs, Videoton, Győr trió ellen játszik. Az öt pontos fórral rendelkező Paks, Puskás Akadémia duó közül a tolnaiak a Haladás, Pápa, Ferencváros; a Puskás Akadémia az MTK, Debrecen, Kecskemét hármassal meccsel.

Tóth a DVTK-ban játszott, majd Bőcsön lett edző. Rövid ideig Tornyi Barnabás helyén ült a miskolciak padján, legutóbb a Haladás második csapatának vezetőedzője volt a 46 éves szakember.

Az első hírek szerint Urbán Flórián és Simon Antal is jelölt volt a kispadra, de végül nem lettek befutók.

Gavalovits Sándor