Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen
Thiago Motta legénysége öt forduló után sem kapott gólt a bajnokságban!
Redzic duplájával diadalmaskodtak a szerdahelyiek…
Egy félidő alatt lerendezték a mérkőzést a liverpooliak…
Csak erősebb idegzetűeknek ajánljuk…
Sikeresen abszolválta elmaradt bajnoki mérkőzését a Manchester United, mely az újonc James Wilson duplájával tartotta otthon a három bajnoki pontot és reményben az Európa Liga szereplést. Emellett búcsúzott az Old Trafford közönségétől vélhetően a klub két legendás játékosa, Nemanja Vidics és és Ryan Giggs.
Manchester United – Hull City 3-1 (1-0)
G: J. Wilson (31., 61.), Van Persie (86.) ill. Fryatt (63.)
Igen felforgatott és megfiatalított csapatot küldött ki a pályára Ryan Giggs, a Vörös Ördögök menedzsere. Az első fél óra sem szép játékot, sem pedig nagy helyzeteket nem hozott egyik fél számára sem, bár a hazai fanatikusok a felvételek alapján jogosan reklamáltak egy tizenegyest, ám a sípmester nem ítélt tizenegyest. A 31. minutumban aztán megtört a gólcsend, a debütáló James Wilson talált a hálóba Fellaini lefejelt labdáját követően, meghálálva mestere bizalmát.
A második félidőben aztán jobban csipkedte magát a hazai csapat, Januzaj sziporkázott, ám beadásait nem tudták a társak góllá váltani. A 61. percben aztán egy remek támadás végén Fellaini került ziccerbe, lövését azonban testtel hárítani tudta Jakupovic. A kipattanóra érkezett Wilson, aki élete első Premier League meccsén duplázni tudott. Arról hogy ne legyen lapos a végjáték Fryatt gondoskodott, a csereként beállt támadó a tizenhatos előteréből vette be a kaput. Ezt követően a duplázó Wilson lejött, helyére pedig Robin van Persie érkezett, majd a 70. percben Ryan Giggs is becserélte önmagát, mely valószínűleg utolsó fellépése volt a walesinek az Old Traffordon a Manchester United mezében hivatalos meccsen. A végeredményt Van Persie a 86. percben állította be, szépen fordult a kapura, első lövését még blokkolta egy láb, ám a kipattanót követő löketbe már senki nem tudott beleérni, a labdát a háló állította meg.
Győzelmével a Manchester United megtartotta esélyét a jövő évi Európa Liga indulásra, ehhez hétvégén nyerniük kell, illetve a Tottenham nem szerezhet pontot. A Vörös Ördögök a Southamton vendégei lesznek, míg a Spurs otthon fogadja az Aston Villát.
Őszi Ádám
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen
Thiago Motta legénysége öt forduló után sem kapott gólt a bajnokságban!
Redzic duplájával diadalmaskodtak a szerdahelyiek…
Egy félidő alatt lerendezték a mérkőzést a liverpooliak…
Csak erősebb idegzetűeknek ajánljuk…
A bajorok francia szélsője két-két gólt és gólpasszt jegyzett…
Ismét nagy gól az uruguayitól
Több mint egy évvel ezelőtt csatlakozott az Inter Miamihoz…
Lopetegui csapatának nem volt reális esélye a pontszerzésre…
Dárdai Palkó csereként beállva a hajrában zárta le a mérkőzést…
Utol akarják érni a Manchester Cityt és az Arsenalt
Ezért vette fel a Rossoneri mezét az egymás elleni meccs lefújása után…
Idén nyáron igazolta le őt a francia csapat!
Szeptember 23-tól 27-ig Grassroots-hetet tartanak…
A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…