Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A minap bemutatták a gőzerővel közeledő, 2015-ös női Világbajnokság első nagykövetét. Ez a személy pedig nem más, mint az előző évtized egyik legszebb, és legnépszerűbb, sajnos mára már visszavonult kanadai játékosa, Kara Lang.
A még mindig csak 27 esztendős Lang manapság a médiában munkálkodik, és szabadidejében pedig a szörf tölti ki az életét. A már 2011-ben, súlyos térdsérülése miatt visszavonult egykori csatárt kérte fel a kanadai torna szervezőbizottsága, hogy töltse be, azt a mostanság divatos szerepet, mint az idei férfi VB-vel kapcsolatban Ronaldo.
Lang munkája sokrétű lesz, aminek lényege az egy esztendő múlva esedékes Világbajnokság tudatosítása, az arra fogékony rétegek tudatában. És hát valljuk be, keresve se találhattak volna Langnél szemrevalóbb, megragadóbb személyiségű, küllemű nagykövetet. Aki még ráadásul képes is intelligensen fogalmazni.
„Nagyon örülök, hogy részt vehetek a 2014-es kanadai Világbajnokság szervezésében. Mint játékos tudom, hogy fontos a nemzetközi tornák népszerűsítése, a játék érdekében. Mint rajongó, rendkívül izgatott vagyok Kanada ezen lehetőségétől, hogy köszöntse a világot. Büszke vagyok erre az egyedülálló lehetőségre, hogy bizonyíthatjuk a kanadai vendéglátás megkülönböztető figyelmét azzal, ahogy fogadjuk majd a nemzeti csapatokat, és a szurkolókat egyik parttól a másikig, a Mi nagy országunkban.” – nyilatkozott rendkívül lelkesen, Lang.
Balogh József
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…