Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Három fordulóval a román labdarúgó-bajnokság (Liga I) vége előtt bajnoki címet ünnepelhet a Steaua Bukarest, mely csütörtök este az Universitatea Cluj egy gólos legyőzésével története során 24. alkalommal hódította el a bajnoki aranyat.
A “Militarii” becenévre hallgató fővárosi csapat nagyon magabiztos szerepléssel, rendkívül kevés kapott góllal és csupán egyetlen egy vereséggel a háta mögött ült fel keleti szomszédunk trónjára. A kolozsvári látogatás nem volt egyszerű, ugyanis a CFR városi riválisa az Universitatea a kiesőzóna peremén toporog és szüksége van minden pontra. A két együttes mind mezőnyben, mind pedig helyzetek tekintetében kiegyenlített párharcot vívott, a különbséget Prepelita első félidő végén szerzett gólja jelentett. A végére maradt egy hazai piros, majd kezdődhetett az önfeledt ünneplés a Steaua részéről.
Universitatea Cluj – Steaua Bukarest 0-1 (0-1)
G: – ill. Prepelita (45.)
Kiállítva: Tarnacop (90+4.) ill. –
A román bajnokság állása 31 forduló után:
1. Steaua Bukarest 74 pont – már bajnok!, 2. Petroul 64 p., 3. Astra 63 p., 4. Dinamo Bukarest 52 p., Vaslui 51 p., 6. CFR Cluj 45 p., 7. Pandurri 43 p.,… 15. Otelul Galati 34 p., 16. V. Constanta 34 p., 17. nNvodari 32 p., 18. Corona Brasov 14 p.
Őszi Ádám
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…