Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Tagadják a Bayern sztár érkezését

A minap már Franz Beckenbauer is óva intette a Bayern Münchent, hogy jó lesz ha vigyáznak, és figyelnek, mert könnyen lehet, hogy az idei nyáron valamelyik nemzetközi rivális megpróbálhatja szerződtetni a Thomas Müllert.

www.bundesliga.com

Persze a dologhoz, Müller 2017-ig érvényes szerződése miatt a Bayernnek is lehet egynéhány szava, persze tudjuk, hogy erőszakkal sem tarthatják maguknál, ha menni akar. Természetesen egyelőre nincs hír arról, hogy Müller telesírná akár a kispárnáját, akár a német sajtót azon álmával, hogy valamikor például a Barcelonához szerződjön.

Pedig a pár napja úgy kezdték emlegetni a 24 éves támadót, mint a Barca egyik fő nyári célpontja. Már csak azért is, mert Müller valamivel kevesebb lehetőséget kap új edzőjénél, Pep Guardiolánál, mint elődjénél, Jupp Heynckes-nél. A híresztelés miatt természetesen emelt hangon kikelt magából a válogatott játékos menedzsere, Ludwig Kögl is, aki megpróbálta rövidre zárni a pletykát:
„A Barcelona egyáltalán nem lehetőség Thomas számára!”.

A korábbi információk (találgatások) szerint a Manchester United, az Arsenal, és a Liverpool is szemez Müllerrel.

Balogh József