Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nagy gondban a HSV; rangadó az élmezőnyben – az utolsó beharangozó

Ezen a szombaton véget ér a Bundesliga 2013/2014-es idénye. Sok kérdés maradt erre a körre, a legnagyobb figyelem a Hamburgot övezi, az észak-német klub ugyanis a kiesés szélén.

Vajon megmenekül a Hamburg? – abendzeitung.de

A Bundesliga 1963-as alapítása óta nem volt olyan szezon, amelyben nem szerepelt volna a Hamburger SV. A német bajnokság dinoszaurusza még sosem esett ki az első osztályból, jelenleg azonban az osztályozós, 16.-ik pozíciót foglalják el. “A dínónak nem szabad kiesnie! Hosszú idő után idegenben szeretnénk győzni. Az oszály megtartása a célunk, az osztályozó csak egy köztes cél. Mindent meg fogok beszélni és a pályán jól edzeni. A fiúk elég jók és okosan ahhoz, hogy jól kezeljék a helyzetet.” – véli Mirko Slomka, a HSV trénere.

A Hamburg az Európa Liga helyek egyikére pályázó Mainz otthonában lép majd pályára. A sérüléssel bajlódó Pierre-Michel Lasogga, Johann Djourou, Dennis Diekmeier és Marcel Jansen alkotta négyes a héten már rendesen részt vehettek az edzésekezn, így bevetésükre megvan minden lehetőség. Persze a Mainz számára sem tét nélküli a találkozó, hiszen az FC Augsburg mindössze egy ponttal van mögöttük, amennyiben nyer az FCA és kikap Thomas Tuchel legénysége oda az EL helyezés.

A Nürnberg 26 pontjával eggyel marad el a HSV mögött, azonban az FC Schalke 04 otthonában kellene győzniük és reménykedni abban, hogy ne nyerjen a Hamburg. A frankok helyzete nem valami rózsás, azonban az Eintracht Braunschweig kaladja is véget érhet a legjobbak között. 25 egységgel és kis reménnyel játszanak a TSG Hoffenheim otthonában, az osztályozós helyet csak akkor érhetik el, ha a Nürnberg és a Hamburg is vereséget szenvednek.

A Schalke párosítása tehát a Nürnberg ellen lesz, a királykékeknek azonban szükséges minimum egy döntetlen ahhoz, hogy megőrízzék a harmadik helyet, a Bayer Leverkusen a nyakukban van, a gyógyszergyáriak hazai közönségük előtt játszanak majd a Werder Bremen ellen. A jelenleg ötödik VfL Wolfsburg pedig a hatodik Borussia Mönchengladbach ellen lép pályára. A tét akár a negyedik hely is lehet, ha nem tudja begyűjteni a három pontot a Leverkusen.

A körkapcsolás Magyarországon még sajnos nem divat, így az Eurosport 2 egy találkozót választott ki és a fontosabb mérkőzésekről valószínűleg megmutatja a gólokat. A közvetített meccs a teljesen tét nélküli sváb-bajor derby lesz, a kiesés ellen megmenekült VfB Stuttgart a már biztos bajok FC Bayern München otthonába látogat.

Bundesliga 34. forduló, szombat, 15:30: 

Bayer 04 Leverkusen – SV Werder Bremen
VfL Wolfsburg – Borussia Mönchengladbch
FC Schalke 04 – 1.FC Nürnberg
1.FSV Main 05 – Hamburger SV
TSG 1889 Hoffenheim – Eintracht Braunschweig
Hertha BSC – Borussia Dortmund
FC Augsburg – Eintracht Frankfurt
FC Bayern München – VfB Stuttgart
Hannover 96 – SC Freiburg

Viel Spaß!
Galeß