Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
A 28. forduló nyitómérkőzésén a Puskás Akadémia látogatott a fővárosba, és már egy ponttal is biztosíthatta volna bennmaradását.
Azzal a tudattal léphetett az MTK és a Puskás is pályára a Hungária körúton, hogy már egy pont is elég élvonalbeli tagságuk meghosszabbításához. Végül nyertek a hazaiak, így a felcsúti együttes még izgulhat az utolsó két meccsén, no és a Mezőkövesdre is figyelnie kell Benczés Miklós csapatának. A találkozó nem is kezdődhetett volna rosszabbul a kék-fehéreknek: Torghelle Sándor abszurd szituációban szenvedett combizomhúzódást, a válogatott támadó sportszára felhúzása közben sérült meg.
A mérkőzést jobban kezdte a hazai csapat, ám a helyzeteit nem tudta belőni Garami József együttese, így várható volt, hogy az idő előrehaladtával éledni fog a korábbi MTK-futballistákkal teletűzdelt felcsúti alakulat, amely nem igazán úgy kezdett, ahogy az egy veszélyben lévő együttestől elvárható lett volna. Ugyanakkor az első játékrész hajrájáig várni kellett az első igazi helyzetre, ami gólt is eredményezett. Szekeres Adrián talált saját kapujába. Kanta rosszul továbbfejelt labdáját Vass Patrik küldte kapura, a levágódó játékszert Nagy Tibor gyűjtötte be, középre emelését a korábbi MTK védő terelte saját kapujába. Lényegében ennyi történt az első negyvenöt percben.
A folytatásban már csipkedte magát a vendégcsapat, igaz kellett ehhez, hogy gyorsan bekapja a második gólt is. Ezúttal Horváth Zsolt talált az „akadémisták” kapujába egy lepattanóból. Kanta beadása valamint Szekeres újabb bakija is kellett a második MTK-találathoz. A bekapott gól után felpörgött a vendégek futballja, de csak a szépítésre volt elég, az viszont tetszetősre sikeredett. Lencse ugrott ki remekül, első lövését még védte Hegedüs, de a labda a szinte már az alapvonalon álló támadó elé került vissza, aki félfordulatból a hosszúba lőtt. A végjátékban az MTK végleg lezárhatta volna a meccset. Kanta kiugrásával fordult le Bese, a visszapasszolt labdát a csapatkapitány alig tekerte fölé. De dicsérni kell Hegedüst is, aki a lefújás előtti pillanatokban bravúrral szedte ki Szekeres Adrián fejesét. Az MTK ezzel a sikerrel teljesítette a célt, míg a Puskás Akadémiának maradt izgulnivalója.
MTK – Puskás Akadémia 2-1 (1-0)
g.: Szekeres (36., öngól), dr. Horváth Zs. (47.) ill.: Lencse (77.)
Gavalovits Sándor
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…