Élvonalban szeretne futballozni…
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Visszavonta a munkaügyi bíróságra beadott feljelentését a Honvéd, miután a védőjével szembeni ügy a FIFA elé került. Mint ismert a kispestiek azután nyújtották be jogorvoslati kérelmüket, hogy volt játékosuk Souleymane Tandia egyoldalúan felbontotta szerződését.
Újabb fejezet nyílik a Tandia kontra Honvéd ügyben. Információk szerint ugyanis a kispesti klub visszavonta bírósági keresetét, melyben jogellenesnek tartották egykori játékosuk egyoldalú szerződésbontását, és 60 millió forintos kártérítést követeltek. Azonban a bíróság az első, kötelező egyeztetés után közös megegyezésre biztatta a feleket, akik között azonban továbbra is fennáll a nézeteltérés, ám a piros-feketék visszavonták a keresetet. Legalábbis ezt állítja dr. Visontai Csongor, a játékos jogi képviselője. Az ügyvéd jelezte, védence tehát jogszerűen bontott szerződést a XIX. kerületi klubbal, és szabadon igazolható.
A klub részéről viszont az a tájékoztatás érkezet, hogy Tandia ügye a FIFA előtt van, ezért vonták vissza a feljelentést, ebben az esetben pedig nem lehet arról beszélni, hogy szabad státuszú lenne a futballista. A felek most a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség döntésére várnak.
Arról is szó volt korábban, hogy a szenegáli védő Norvégiában folytatja, de a harmadosztályban szereplő Valdres-szel nem sikerült megegyezni, így csapat nélkül várja a lehetőségeket Tandia és a képviseletét ellátó AFCK menedzseriroda. Értesülések szerint itthonról a Ferencváros szívesen látná a belső védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgót. „Tandia ügyében jelenleg két konkrét csapattal tárgyalunk, egy török élvonalbeli és egy francia másodosztályú gárdáról van szó – vázolta a helyzetet a Nemzeti Sportnak Németh László, az AFCK munkatársa. – Ha külföldön nem találunk neki megfelelő klubot, akkor szívesen visszajönne Magyarországra is. Ugyanakkor nemcsak a Ferencváros, hanem bármelyik olyan egylet szóba jöhet, amelynél a nemzetközi kupaszereplés a cél. Említhetném példaként a Győrt, a Diósgyőrt és az Újpestet is, sőt még a Honvédot sem zárnám ki teljesen. Ez utóbbi esetben természetesen előbb rendezni kellene minden, még fennálló vitás kérdést, de ha a klub is úgy akarja, akkor ez az ügy gyorsan lezárható. Tandia egyébként folyamatosan edzésben van, jövő héten utazik vissza Magyarországra.”
Gavalovits Sándor
Élvonalban szeretne futballozni…
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…