Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
A következő idényben már a gyógyszergyáriak sikeréért tesz meg mindent a gárda frissen igazolt hálóőre, Dario Kresic.
A 30 esztendős, egyszeres horvát válogatott portás a Mainztól érkezett a Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő együtteshez, azonban Thomas Tuchel nem számított a hórihorgas, közel kétméteres játékosára, ugyanis egyszer sem állította csatasorba.
Nem meglepő tehát, hogy az őszi idényt még Oroszországban, az élvonalbeli Lokomotiv Moszkávál töltő – és ott is mindössze két meccsen szóhoz jutó – futballista tovább akart állni, ráadásul június 30-án lejár jelenlegi kontraktusa, így ingyen érkezhet a Bayer Leverkusenhez – ahol második számú kapusként számítanak rá.
A korábban Görögországban (Panioniosz, PAOK Szaloniki) és Németországban (Eintracht Trier, VfB Stuttgart II) is futballozó játékos a hírek szerint 2016 nyaráig kötelezi el magát új együtteséhez. „A Bayer egy kiváló csapat, amely ráadásul nemzetközi kuparésztvevő. Nagy kihívás számomra, hogy a nagy célok elérésében segítsem a klubot.” – nyilatkozott új állomáshelyéről a friss szerzemény Transfermarkt.de oldalnak.
Budai Levente
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!