Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Hiába nyert a Győr a Mezőkövesd ellen, a Debrecen veresége ellenére megszerezte története hetedik bajnoki címét.
A debreceni mérkőzés előtt Nenad Novakovicsot és Bódi Ádámot köszöntötték. Novakovics az Év legjobb játékosának járó Zila-díjat, míg Bódi Ádám a századik NB I-es meccséért a Havrics-galéria ajándékát vehette át.
A két párhuzamosan zajló összecsapáson a Loki hazai környezetben várta a Honvédot, míg Gyirmóton a Győr a Mezőkövesdet fogadta. A kérdés gyakorlatilag múlt vasárnap eldőlt, hogy a DVSC lesz a bajnok, míg a Győr ezüstérmes lett 2013-2014-ben. Azonban az utolsó körbe nem várt izgalmakban, fordulatokban bővelkedő találkozók biztosították be hivatalosan a végeredményt. A Győr a szünetre kétgólos előnyre tett szert, miközben Debrecenben két nagy nulla állt az eredményjelzőn. A cívisvárosiak végigtámadták a találkozó első felét, ám amit lehetett, kihagyták, és miután hátul elég szellősen védekeztek, a Honvéd kontráiban benne volt a gólveszély, ám Novakovics sokáig jól védett, de Kemenes Szabolcsot is dicsérni kell, mert a kispestiek kapusa tartotta meccsben csapatát. Már az első percben gólt szerezhetett volna a Loki, de Kulcsár fejesét a gólvonalról stukkolták ki, a támadó egyébiránt egymaga legalább négy gólt szerezhetett volna. A másik meccsen eközben gyürkőztek a csapatok, és Lang Ádám, valamint Rafe Wolfe góljával két góllal mehettek pihenni. A második félidőben aztán kezdhetett aggódni a Debrecen, ugyanis a Honvéd kapuját továbbra is láthatatlan fal védte. Kulcsár Tamás, Sidibe, Korhut Mihály, Szakály Péter is gólokat lőhetett volna, sőt Ignjatovics is majdnem a hazaiak segítségére sietett, a lábán felperdülő labda azonban a léc fölött hagyta el a játékteret, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat. Egy gyors kontra végén Vécsei ugratta ki Vernest, aki kisodródva lőtt a bal alsóba. Ekkor Győrben továbbra is kettővel ment az ETO, de szükség lett volna még tizenegy gólra, hogy befogják a DVSC-t, ez ugyebár irreálisan magas szám. A győriek próbálkoztak, akartak, azonban a már kiesett mezőkövesdiek nem adták könnyen magukat. Eközben egyre idegesebb és türelmetlenebb lett a Loki együttese, ráadásul a csere cseréjét is kihasználta ezúttal Kondás Elemér, mint a találkozó után kiderült sérülés miatt cserélte le a nem sokkal korábban beállt René Mihelicet. A hajrához közeledve előbb Botka buktatta Szakály Pétert a tizenhatoson belül, a bíró sípja néma maradt, majd az utolsó percekben Dombit ütötte el Bobál Dávid, ezúttal is elmaradt a sípszó. Ez utóbbi ráadásul mérkőzést döntően befolyásoló tényezővé lépett elő, hiszen Kemenes gyorsan kirúgott labdájával Lőrinczy Attila lépett meg, és oldotta meg a helyzetet, bebiztosítva a Honvéd sikerét. Ekkor már a hazai szurkolók nem kedvenceik gyatra helyzetkihasználása, hanem Andó-Szabó Sándor ítéletei ellen tiltakoztak hangos füttyszóval, aki a tumultus közepette lefújta a találkozót. Győrben az utolsó tíz perc közben újabb három gól esett, de már nem osztott, nem szorzott. Trajkovic, Djordjevic és Kronaveter volt eredményes. Bajnok lett tehát a Debrecen, az elmúlt tíz évben hetedik alkalommal. 2005, 2006, 2007, 2009, 2010 és 2012 után hetedik alkalommal végzett a tabella élén a hajdúsági együttes, a Győrnek pedig ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel.
A DVSC megérdemelte a bajnoki címet, hiszen kiegyensúlyozott szezont futott, bár keserű a szája íze a Loki szurkolóinak a szombat este után, de volt már rá példa, hogy veresége is bajnoki címet ért. Korábban a Kecskemét otthonában ünnepelhetett ilyen körülmények között bajnoki címet a DVSC. A játékvezetés ellenben nem volt méltó ehhez a találkozóhoz, hiszen Andó-Szabó Sándor két egyértelmű büntetőt nem fújt be, amivel döntő szerepe volt abban, hogy a Debrecen végül vesztesen hagyta el a játékteret.
DVSC-TEVA – Honvéd 0-2 (0-0)
g.: Vernes (64.), Lőrinczy A. (90+2.)
Győri ETO – Mezőkövesd 5-0 (2-0)
g.: Lang (28.), Wolfe (36.), Trajkovic (79.), Djordjevic (83.), Kronaveter (87.)
Gavalovits Sándor
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!