Erről maga a játékos számolt be közösségi oldalán!
Negyedik alkalommal rendezik meg a tornát…
Összesen 9 meccs jutott neki a kispadon!
Az elmúlt hétvégi összecsapás örömére…
Kiválóan kezdte ezt az idényt!
Egyik csapatnak sem vezetett még meccset…
Hamarosan újabb egy évre kötelezheti el magát…
A Transfermarkt.de értesülései szerint a Weser-parti gárdában folytathatja a pályafutását a bosznia-hercegovinai válogatottal a világbajnokságra készülő szélső, Izet Hajrovic.
A 22 éves svájci születésű, de hatszoros bosnyák válogatott jobbszélső idén januárban érkezett a török Galatasarayhoz, ám a klubvezetőség és Hajrovic között feszültség alakult ki, ezért a ballábas futballista hónapokig nem, vagy csak alig kapott játéklehetőséget. A szezon végeztével összesen harmincnégy tétmérkőzésen kapott bizalmat, s ezeken a találkozókon hét gól és nyolc gólpassz került a neve mellé. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy egyrészt ebben benne foglaltatik az őszi idény statisztikája is, amit még a svájci Grasshoppersben töltött a 4,5 millió euróra taksált játékos, valamint fontos tudni még, hogy Hajrovic általában nem játszhatta végig a meccseit.
Éppen ezért könnyen előfordulhat, hogy az egyébként 2018 nyaráig érvényes szerződéssel rendelkező – eddig egy-egy svájci és török kupagyőzelmet átélő – szélsőjátékost elengedi az isztambuli gárda vezérkara. Ebben az esetben jelenleg az tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy a balszélsőként és támadó középpályásként is bevethető futballista Brémában folytatja a pályafutását – ahol legkomolyabb riválisa a holland válogatott Eljero Elia lehet.
Budai Levente
Erről maga a játékos számolt be közösségi oldalán!
Negyedik alkalommal rendezik meg a tornát…
Összesen 9 meccs jutott neki a kispadon!
Az elmúlt hétvégi összecsapás örömére…
Kiválóan kezdte ezt az idényt!
Egyik csapatnak sem vezetett még meccset…
Hamarosan újabb egy évre kötelezheti el magát…
A spanyol tréner akár már januárba kész elengedni a közel 100 millió euróért megvett csatárt…
40 évesen szögre akasztotta a stoplist…
Szezon végén lejár a német játékos szerződése, így ingyen csatlakozhat az angolokhoz…
A Bayern München védője csak a bajorokra fókuszál és nem törődik a szerződésével…
Egy sérülés nyithatja meg az utat előtte…
Szerződése eredetileg 2028 nyaráig volt érvényes!
Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
Egy mérkőzést még pótolni fognak…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…