Erről maga a játékos számolt be közösségi oldalán!
Negyedik alkalommal rendezik meg a tornát…
Összesen 9 meccs jutott neki a kispadon!
Az elmúlt hétvégi összecsapás örömére…
Kiválóan kezdte ezt az idényt!
Egyik csapatnak sem vezetett még meccset…
Hamarosan újabb egy évre kötelezheti el magát…
A magyar bajnokság harmadik helyezettje egy neves csatárral bővülhet, a korábbi német válogatott szívesen játszana Budapesten.
Mint arról már a FociClub is korábban beszámolt, német csatárt igazolhat a Ferencvárosi TC. A zöld-fehérek a TSV 1860 München veterán csatárára vetettek szemet. A 32 esztendős Benjamin Lauth szerződése lejár a szezon végén, így ingyen vonható szrződés alá, erre nagy esélye van a magyar klubnak.
“Egy nagyon érdekes megkeresésem van a Ferencvárostól.” – mondta Lauth a ‘Bild’-nek.
A Fradi a németeknek Thomas Doll edző miatt vált vonzó csapattá. A tréner Lauth számára sem lenne ismeretlen, 2004 és 2007 között már dolgozott együtt a két fél, akkor még Hamburgban. Doll egy remek sorozattal, amely kilenc győzelemből állt kivívta az Európa Liga selejtezőt is a klubnak, ez sem mellékes a frissen érkezők szemponjából.
“Még semmi sincs eldöntve. De a bajnoki címért akarnak játszani, van egy remek, teljesen új stadionjuk és elvileg a város is szép.” – folytatta a csatár.
Lauth felől egyébként az ausztrál bajnok, Brisbane Roar is érdeklődik, de a jelek szerint a magyar csapat lehet a befutó.
Galeß
Erről maga a játékos számolt be közösségi oldalán!
Negyedik alkalommal rendezik meg a tornát…
Összesen 9 meccs jutott neki a kispadon!
Az elmúlt hétvégi összecsapás örömére…
Kiválóan kezdte ezt az idényt!
Egyik csapatnak sem vezetett még meccset…
Hamarosan újabb egy évre kötelezheti el magát…
A spanyol tréner akár már januárba kész elengedni a közel 100 millió euróért megvett csatárt…
40 évesen szögre akasztotta a stoplist…
Szezon végén lejár a német játékos szerződése, így ingyen csatlakozhat az angolokhoz…
A Bayern München védője csak a bajorokra fókuszál és nem törődik a szerződésével…
Egy sérülés nyithatja meg az utat előtte…
Szerződése eredetileg 2028 nyaráig volt érvényes!
Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
Egy mérkőzést még pótolni fognak…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…