Negyedik alkalommal rendezik meg a tornát…
Összesen 9 meccs jutott neki a kispadon!
Az elmúlt hétvégi összecsapás örömére…
Kiválóan kezdte ezt az idényt!
Egyik csapatnak sem vezetett még meccset…
Hamarosan újabb egy évre kötelezheti el magát…
A spanyol tréner akár már januárba kész elengedni a közel 100 millió euróért megvett csatárt…
Egy az UEFA által még meg nem erősített hír látott napvilágot, a forrás a 101greatgoals.com azonban a szövetségre hivatkozóan közölte, hogy a zöld asztalnál való történések következtében mégis kiléphet az európai porondra a Manchester United és mellette a Valencia egyaránt.
Mint ismeretes, az UEFA bundázás vádjával két török együttestől (Eskisehispor és a Sivaspor) is elvette az indulási jogot, melynek következtében a két felszabaduló kvóta a két legerősebb bajnokság egy-egy csapatát illetheti meg, ugyanis más török klub nem kapott licencet.
Ezáltal pedig a Vörös Ördögök és a Denevérek lehetnek a befutók, ugyanis ligájukban ők maradtak le egyetlen egy pozícióval az indulást jelentő helytől.
Sokan már most összeesküvés elméletről beszélnek, mondván a United az United és mekkora csorba, ha sehol nem indul, míg a Valencia igen csak dúsgazdag tulajra lelt, az UEFA pedig lekenyerezhető!? Sajnos túl sok csúnya kétely merült fel mostanság…
Őszi Ádám
Negyedik alkalommal rendezik meg a tornát…
Összesen 9 meccs jutott neki a kispadon!
Az elmúlt hétvégi összecsapás örömére…
Kiválóan kezdte ezt az idényt!
Egyik csapatnak sem vezetett még meccset…
Hamarosan újabb egy évre kötelezheti el magát…
A spanyol tréner akár már januárba kész elengedni a közel 100 millió euróért megvett csatárt…
40 évesen szögre akasztotta a stoplist…
Szezon végén lejár a német játékos szerződése, így ingyen csatlakozhat az angolokhoz…
A Bayern München védője csak a bajorokra fókuszál és nem törődik a szerződésével…
Egy sérülés nyithatja meg az utat előtte…
Szerződése eredetileg 2028 nyaráig volt érvényes!
Az előző szezonban mutatkozott be a csapatban!
A válogatott újonca izgatottan várja a felkészülést…
Egy mérkőzést még pótolni fognak…
A ‘Hansli Flick-faktor’ döntőnek bizonyulhat…
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…