A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Sajtótájékoztatót tartottak Debrecenben, melyen több fontos bejelentés is történt. Bernáth Csaba visszavonult, Dombi Tibor játékos-edzőként folytatja, de bejelentették Varga Józsefet és Aleksandar Jovanovicot is.
Ami fontos, hogy a Loki jelenleg már a Bajnokok Ligája selejtezőre illetve a következő bajnoki idényre készül. A keretben nagy mozgás nem várható, mindössze két érkező játékos bemutatása vált hivatalossá. Azonban a klub eddigi hét bajnoki címében egyaránt szerepet vállaló Bernáth Csaba és Dombi Tibor jövőjéről fontos bejelentést tettek.
„Bernáth Csaba úgy döntött, hogy felhagy az aktív futballal, míg a DVSC másik legendája, Dombi Tibor pályaedző lesz a második csapatnál, de emellett játszik az NB III-ban, és az első keretnél is számításba veszik. Előfordulhat tehát, hogy Ligakupa- és Magyar Kupa-meccseken láthatjuk még.” – hangzott el a sajtótájékoztatón a két ikonnal kapcsolatban.
Bernáth Csaba 1996. október 15-én mutatkozott be a BVSC elleni négy-egyes vereség alkalmával az azóta elhunyt Garamvölgyi Lajos irányítása alatt, ám a debreceniek közönségkedvenc szakvezetője a találkozó után lemondott, az utód, Dunai Antal is számított Bernáthra, majd 1998-ban Hajdúszoboszlóra került, ahonnan egy év után visszatért nevelőegyesületéhez az ekkor már ismét Garamvölgyi Lajos által irányított együttesben folyamatosan egyre több lehetőséghez jutva. Nagy része volt a klub első Magyar Kupa sikerében, bár a döntőben nem lépett pályára. 2003-ban fél évet a belga Royal Anwerpnél töltött, de visszatért Debrecenbe. Az utóbbi években csapatkapitányként számított rá a szakmai stáb. Háromszázegy bajnoki találkozón lépett pályára a Lokiban, amivel a klub harmadik legtöbbet foglalkoztatott labdarúgója lett. A hét bajnoki cím mellett hat kupagyőzelem, egy bajnoki ezüst-, és két bronzérmet nyert a DVSC-vel.
„A napokban hoztam egy olyan döntést, hogy visszavonulok. – fogalmazott elérzékenyülve Bernáth a keddi sajtótájékoztatón. – Mi, játékosok tudjuk, hogy eljön egyszer ez az idő, mégis nagyon nehéz döntés. Úgy éreztem, most van itt az ideje. Elértem mindent a DVSC-vel, bajnok és kupagyőztes lettem, nemzetközi kupákban játszottam, az új stadionban is pályára léphettem. Nem éreztem, hogy újabb felkészüléssel, erős kerettel a bajnokcsapat meghatározó tagja tudnék lenni. Nem szakadok el a sporttól teljesen, de hogy milyen formában dolgozom majd benne, az a jövő kérdése. Azt gondolom, fogunk még találkozni.”
„Amennyiben Bernáth Csaba érez magában annyit, hogy a DVSC-n belül a labdarúgásban dolgozzon, ehhez minden segítséget megadunk.” – ezt már Szima Gábor, a klub tulajdonosa mondta a sajtótájékoztatón. Bernáth Csabát utoljára a Lyon elleni gálameccsen láthatják futballozni a cívisvárosi szurkolók. Ismert állatszeretetéről, a debreceni Kutyaház Egyesület alapítója és egyben vezetője. Jelentős szerepet játszott az új, európai színvonalú állatmenhely létrehozásában.
Dombi Tibor játékos-edzővé avanzsál a jövőben. A népszerű „Kicsi” így reagált: „Nem készültem a visszavonulásra. Jött a lehetőség, hogy én lehetek a második csapat pályaedzője. Jólesett, hogy erre megkértek. Tudják a vezetők, a futball az életem, ezért hálás vagyok nekik, hogy megtalálták számomra a legmegfelelőbb megoldást.”
Ami a többi változást illeti, Varga József visszatér a Middlesbrough-tól, míg Aleksandar Jovanovic érkezeik a Ferencvárostól. „Varga József másfél év után visszatér a DVSC-Teva-hoz és a Ferencvárostól átigazolt Aleksandar Jovanovic is Debrecenben folytatja labdarúgó pályafutását. További erősítésekre is készülünk: három posztra keresünk játékost, gyors védőre, középpályásra és csatárra is szükségünk lenne.” – fogalmazott Szima Gábor.
Gavalovits Sándor
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…