Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
Előrehaladott tárgyalásokat folytat a Real Madrid és az AS Monaco labdarúgócsapata, a tét pedig nem más, mint a kolumbiai válogatott kiválósága, a góllövőlistát 6 góllal vezető James Rodriguez. Az álláspontok eleinte nagyon távol voltak egymástól, mostanra azonban már csak 10 millió euró választja el a klubcserét, erről számolt be a Marca.
A 23 esztendős játékos szerződésében nincsen kivásárlási ár megszabva, így a kluboknak kell megegyeznie az árban. Az AS Monaco orosz tulajdonosa jól felsrófolta az árat, azt mondta 115 millió euróért az viszi a középpályást, aki akarja. A Real Madrid elnöke Florentino Pere ez idő alatt így nyilatkozott: “Ez a játékos arra született, hogy a Real Madridban játsszon!” – majd állítólag befutott Monacóba egy 75 millió eurós ajánlat, mely nem nyerte el a hercegségiek tetszését, akik azonban sokat engedtek az árból, mely a hírek szerint 85 millión áll jelenleg, így csupán tíz millió választja el egymástól a két ajánlatot, mely persze borzasztó sok pénz.
James Rodriguez részéről nyilvánvaló a történet: “Csukott szemmel is alá írnék a Real Madridhoz. Egy életen át tartó álom lenne ez számomra.”
Kérdés azonban, hogy megér-e ennyi pénzt a kolumbiai, melyen a Monaco egy esztendő alatt hatalmas pénzt kereshetne, ugyanis tavaly a Porto számlájára 45 milliót utaltak át, így az összeget majdnem megdupláznák.
James könnyen lehet, hogy gólkirályként zárja a világbajnokságot hat találattal, erre választ fogunk kapni ma este, emellett pedig a francia bajnokságban is remekül muzsikált és oroszlánrészt vállalt a csapat második helyezésében. Összesen 38 mérkőzésen lépett pályára, 10 gól és 14 gólpassz fűződik a nevéhez.
Arrow
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!