A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
A téli átigazolási szezon során a tettek mezejére léphet Karim Benzema a Real Madrid sokak által kritizált csatára. A francia válogatott gólfelelősnek angol kérője akad a hírek szerint, ám kérdés, hogy maga karim el szeretné-e hagyni Madridot!?
Az a bizonyos érdeklőből, mert még azért kérőnek ne nevezzük, nem más, mint Rodgers csapata a Liverpool. A szakvezető állítólag úgy véli, hogy a francia támadó igen csak belepasszolna a csapat stílusába és az ő elképzeléseibe.
Ami Benzemát illeti, látszólag jól érzi magát Madridban, ám sokan nem nézik jó szemmel jelenlétét, vagy fogalmazzunk úgy, hogy teljesítményét. Rengeteg kritikát kapott az utóbbi időben, míg nem a Basel elleni mérkőzésen a szurkolók helyenként ki is fütyülték. Karim erre csattanós választ adott, és a lép alá vágta a klub történetének ezredik nemzetközi kupatalálatát…
Ami Benzema piaci árát illeti, a német transfermarkt.de legutóbb 45 millió euróra taksálta az árát, míg a királyiak is jól bebiztosították magukat, ugyanis 2019 nyaráig kontraktusuk van a támadóval. Nem úgy tűnik, hogy a klub szeretne megszabadulni játékosától és fordítva sem igaz az állítása, inkább csak a szurkolók folyamatos elégedetlensége az ami frusztráló lehet. Ennek ellenére természetesen a pool érdeklődhet, Pérez elnök pedig kutakodhat a piacon konkurencia nyomában.
Egy picit a statisztikák rögös útjára is kalandozzunk át! Nos Benzema 2009-ben érkezett Madridba, s az azóta eltelt idő alatt 242 tétmérkőzése 114 alkalommal talált az ellenfelek kapujába, s 73 gólpasszt is a neve mellé jegyeztek a statisztikusok, ez pedig nem egy rossz arány, főként úgy, hogy tudjuk, hogy milyen gólerős klasszisok játszanak mellette.
Szezononkénti bontás:
2009/2010 — 33 mérkőzés 9 gól és 6 gólpassz
2010/2011 — 48 mérkőzés 26 gól és 9 gólpassz
2011/2012 — 52 mérkőzés 32 gól és 19 gólpassz
2012/2013 — 50 mérkőzés 21 gól és 21 gólpassz
2013/2014 — 52 mérkőzés 23 gól és 16 gólpassz
2014/2015 — 7 mérkőzés 2 gól és 2 gólpassz (eddig)
Arrow
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…
Több mint 10 évig ülhetett annak idején a liverpooli klub kispadján
A hírek szerint a két klub már megállapodott egymással
Már hosszú ideje kiszemelt volt…
Nem kapott sok lehetőséget az olasz csapatnál
Igazi klubikon lehet Felcsúton…
Nem jött be az európai kaland, visszatér az amerikai kontinensre…
A hétvégén bejelenthetik a kölcsönvételét…
A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…
Legutóbbi 6 bajnokijából ötödik alkalommal maradt veretlen Cesc Fabregas csapata!
Minden átigazolási hír egy helyen!
Eközben két játékostól elköszöntek…
A fizetése azonban még gond lehet…
Az FA-kupában lesz jelenése az angol csapatnak