Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Bár elsősorban már inkább karrierje harmadik Aranylabdájára ácsingózik, egyelőre „csak” harmadik Aranycipőjét veheti át ma a Real Madrid sztárja, Cristiano Ronaldo.
A portugál szélsőzseni, Cristiano Ronaldo már két alkalommal volt aranycipős, ami azt jelenti, hogy ő volt az adott európai futballidény gólkirálya. Ez az öröm eddig egy-egy alkalommal a Manchester United, és a Real Madrid játékosaként érte őt.
Ma pedig már összességében már a harmadik Aranycipőjét veheti át, CR7. Az eseményre pedig ma kerül sor Madridban, 13 órakor.
Az átadó ünnepségről természetesen beszámolunk.
Balogh József
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…