A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
A német sajtóértesülések szerint Marco Reus bár nem szívesen beszél senkinek a jövőbeni terveiről, hamarosan mégis beteljesülhet legnagyobb gyermekkori álma. A Bild szerint is könnyen az FC Barcelona lehet a befutó, a középpályás kegyeiért.
A minap számoltunk be róla, hogy nem csak a Bayern München, de a Manchester City is hajlandó lenne nagyobb összeget áldozni, a világbajnoki címről éppen csak lecsúszó Marco Reus-ra.
A technikás középpályás jelenleg a Borussia Dortmund egyik legtekintélyesebb vezéregyénisége, így nem csoda, hogy a legtöbb sztárcsapat beállt a sorba, és felvette nevét, a virtuális bevásárlólistájára.
Állítólag a Barcelona azért is mer majd bátran ajánlatot tenni Reus-nak, mert már az ő csapatukat erősíti a 25 éves futballista egyik legjobb barátja, Marc-André Ter Stegen. Persze a csábításhoz nem csak a havert, hanem évi 15 millió eurót is bevetnének a katalánok. Míg a Dortmundhoz érkező fájdalomdíj minimum 30-35 millió lenne.
Balogh József
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha belenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”