Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Wenger: “Az Arsenal mindig veszélyben van!”

A Bajnokok Ligája D csoportjának kedd esti mérkőzésén, a hazai pályán játszó Arsenal azzal a tudattal lépett pályára, hogy egy győzelemmel az Anderlecht ellen, bebiztosíthatják helyüket a nyolcaddöntősök között, és a továbbiakban hátradőlve figyelhetik az eseményeket, még úgy is, hogy talán csak a második helyet érik el, a Dortmund mögött.

Kép forrása: telegraph.co.uk
Wenger nem lehet elégedett…

Ennek megfelelően indultak neki a londoniak a meccsnek, és már egy óra alatt hármat számoltak belga ellenfelükre. Ekkor úgy tűnt eldőlt a mérkőzés, de az Anderlecht nem adta fel, és a kilencvenedik percig ledogozta a hátrányát, és egy pontot szerzett az Arsenal otthonában. Arséne Wenger, az „Ágyúsok” francia menedzsere nem is volt elégedett a látottakkal.

„Az eredmény nagyon kiábrándító. Balszerencsénk is volt, mert az első gólt lesről kaptuk, de csak magunkat okolhatjuk azért mert így alakult. Fáradtak voltunk, ami elég nagy probléma egy ilyen fontos mérkőzésen, és a befejezéseink is felemásan alakultak. Összességében a védekezésben voltunk gyengék, nem tudtunk koncentrálni az elejétől a végéig. Amikor az Anderlecht feljött 3-2-re, nem voltunk elég óvatosak, hátul nem biztosítottuk magunkat kellően, mindent egy lapra tettünk fel a negyedik gólunkért. Soha nem voltam meggyőződve arról, hogy tökéletesek vagyunk, mi mindig veszélyben vagyunk a nyíltságunk miatt. A játékunk összességében jó, csak a védekezés a gyengénk.”

Arra a kérdésre, hogy mérges vagy csalódott, röviden válaszolt a francia menedzser, de az esélyeikről bővebben beszélt:

„Igen kiábrándító volt ez az este. Egyszerre vagyok mérges, és csalódott is. De ma át kellett adnunk egy pontot ellenfelünknek, aki igen jól játszott, és rászolgált. Hogy mi lesz a csoportban, azt majd meglátjuk, de az első helyet alighanem el kell engednünk. Valószínű, hogy a Dortmund nyeri a csoportot, jogosan. De még találkozunk velük itt Londonban, és akkor bármi lehetséges. Akkor már nem lesz elég az egy pont.”

Az Arsenal az Anderlecht elleni 3-3-as döntetlennel a D csoport második helyén áll 7 ponttal, az éllovas Borussia Dortmund mögött öt egységgel lemaradva, ugyancsak öt ponttal megelőzve a harmadik helyen álló belga bajnokot. Alighanem így is sima lesz a továbbjutás, de ha következő hazai mérkőzését elveszíti az Arsenal a Dortmund ellenében, és az Anderlecht egy újabb bravúrt bemutatva legyőzi az eddig igen gyenge formában lévő Galatasaray csapatát, akkor még meleg is lehet a talaj, Wengerék talpa alatt.

Demmel László