Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szurkolói idegeivel játszott a Ferencváros

Újra kétgólos hátrányba került a Ferencváros, ám a végén mégis Ricardo Moniz csapata örülhetett. A Pécs pedig nagyon nehéz helyzetben mehet pihenni.

Szakadó esőben zajlott a mérkőzés, amelyen a hazaiak ismét csak előnyt adtak az ellenfélnek, amiből az utolsó percekben fordított. A hazai szurkolók szép számmal buzdították kedvenceiket a hűvös idő és az eső ellenére.

Supka Attila ezúttal valamivel támadóbban küldte pályára együttesét, mint egy hete, ennek eredménye lett a kétgólos előny. Bár a zöld-fehér védők is hozzátették a magukét, hiszen a második vendég gól előtt nem védekezték le Bajzátot, aki így könnyű gólt tudott szerezni.

A Ferencváros tartását bizonyítja, hogy erőnlétben jócskán felülmúlja néhány ellenfelét, amit jól mutat a végigtámadott mérkőzés. Ugyanakkor a mentális erejét is demonstrálta a zöld-fehér legénység, miután két gólos előnyről fel tudtak állni, és megnyerték a találkozót.

Böde Dániel ezúttal is jól használta ki testi adottságait. Míg a két szélen kamatozott Somalia és Jenner gyorsasága. A másik oldalon Wittrédi két remek megmozdulása miatt emelhető ki.

Supka Attila csapatára ezzel a vereséggel nehéz téli pihenő, és január-februári felkészülés vár.

Ferencváros – Pécs 3-2 (0-1)
Albert Stadion, 5000 néző, v.: Farkas Ádám (dr. Varga Zsolt, Lémon Oszkár)

Ferencváros: Jova – Jovanovics, Otten (Máté J., 92.), Gyömbér, Bönig – Somalia, Józsi, Jenner – Orosz (Perics, 51.), Böde – Ionescu

Pécs: Dibusz – Bodnár, Fodor F., Lantos, Zeljkovics – Wittrédi, Panikvar, Akassou (Szatmári, a szünetben), Horváth A. – Grumics (Nagy D., 85.), Bajzát

g.: Wittrédi (39.), Bajzát (48.) ill.: Böde (71., 93.), Perics (77.)

s.: Józsi (44., odarúgott Horváthnak), Akassou (45., belemenésért), Bajzát (50., Jovanovicsnak csapot oda), Bodnár (54., időhúzásért), Otten (69., Bajzátot rúgta fel), Horváth A. (83., Jovanovicsot lökte fel), Bönig (91., engedély nélkül hagyta el a pályát),

p.: –

39. perc: Szabadrúgáshoz jutott bal oldalról a Pécs a tizenhatos és az oldalvonal között. Wittrédi végezte el, és a kapu bal felső sarkába csavart. 0-1

48. perc: Wittrédi játszotta meg a védők között kilépő Bajzátot, aki Otten mellől teljesen tisztán lőhetett Jova kapujába. 0-2

71. perc: Bönig bal oldali beadását bólintja a kapuba Böde. 1-2

77. perc: Jenner futja le Bodnárt, beadását Perics három méterről kifordított belsővel helyezi a kapuba. 2-2

94. perc: Jenner végzett el szögletrúgást bal oldalról, Böde pedig a rövid saroknál mindenkit megelőzve a sarokba fejelt. 3-2

Gavalovits Sándor