Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nyolc év után távozik Újpestről Rajczi Péter!

Egyoldalúan felbontotta szerződését Rajczi Péternek, Popovics Bertoldnak és Szabó Bencével az Újpest. A klub vezetése a nem megfelelő játéktudással indokolta a szerződés felbontását.

A klub belga tulajdonosa postai úton küldte el felmondó levelét Rajczi Péternek, aki korábban húzóembere volt a liláknak, ám ebben a szezonban Jos Daerden edző, Roderick Duchatelet tulajdonos egyetérétésével a második csapathoz irányította. Majd miután véget ért a bajnokság, csütörtök este hivatalossá vált, hogy a korábbi gólkirály nem marad Újpesten.

A belga tulajdonos ugyanakkor kapcsolatai révén egy belga klubhoz adta volna kölcsön a támadót, ám ő nem kívánt élni ezzel a lehetősséggel, így felbontották a szerződését – tájékoztatott a lila fehér klub hivatalos honlapja.

“A hivatásos labdarúgó munkavállaló képessége (így különösen játéktudása, játékstílusa, hozzáállása, illetve teljesítménye) nem éri el a munkáltató első csapatába kerüléshez szükséges szintet, ami miatt nem tudott a munkáltató első csapatának tagjaként tétmérkőzésen pályára lépni a 2012/13-as bajnoki idény őszi szezonjában. A munkáltató megítélése szerint a munkavállaló képessége a jövőben nem teszi lehetővé az első csapatba kerülését. Mindezek miatt a továbbiakban nincs szükség a munkavállaló munkájára.” – idézet a felmondó levélből (pepsifoci.hu)

Rajczi 2003 nyarán Kaposvárról került Újpestre, ahol gyorsan megkedveltette magát a szurkolókkal, hiszen gólokat szerzett. Egy kisebb angliai kitérőt követően 2007-ben kölcsönben a Barnsley együttesében futballozott, ahol 15 találkozón egyszer volt eredményes, majd 12 összecsapáson viselte az olasz Pisa mezét, és egy gólt szerzett. Újpesten összesen 182 mérkőzésen 81 gólt szerzett. Kétszer bajnoki bronzérmes, egyszer pedig ezüstérmet szerzett csapatával. A válogatottban Lothar Matthäusnál debütált 20004. novemberében debütált. Tizenegy találkozón 3 góllal terhelte meg az ellenfelek kapuját. Észtország, Bulgária és Málta ellen szerzett gólt. Legnagyobb egyéni sikere 2005-2006-ban a gólkirályi cím volt, amelyet 23 góllal érdemelt ki.

Gavalovits Sándor