Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Hozta a visszavágót és bejutott a spanyol kupa döntőjébe az FC Barcelona, de vezéráldozatot szedett a visszavágó – Sergio Busquets megsérült, lehet hogy komolyabb kihagyás vár rá.
Az odavágón 3-1 arányú Barcelona győzelem született, vagyis finoman szólva nekik állt a zászló. A sárgák fogadkoztak a meccs előtt – mindent meg fognak tenni a győzelem és a továbbjutás érdekében. Hazai közönség előtt még volt is egy egészen kicsi esélyük a katalánok ellen, de az a pici is elszállt rögtön az elején. Bealudt a Villarreal. Messi elegánsan ívelt aa védők mögé, ahol már várta is az átadást Neymar, aki be is piszkálta a labdát Asenjo kapus nagy bánatára. Ez a gól azt jelentette, hogy ha a Villarreal fordít, és 3-1-re nyer, még akkor is csak hosszabbításra menti a párharcot. Számukra nagyon nehéz volt a helyzet, de azért igyekeztek.
http://www.dailymotion.com/video/x2iolbk_neymar-goal-villarreal-0-1-barcelona-copa-del-rey-4-3-2015_sport
Az első félidő az igazat megvallva nem hozott sziporkázó játékot. Nagyon nem. A Barcelona sztárjai nem akartak kezdeményezni. Talán egy kicsit többet volt náluk a labda, de nem tudták saját kapuja elé szorítani a hazai csapatot. A három csatár nem vállalt túl sokat, és a középpálya szintén nem erőltette meg magát. Látva a láblógatást, a másik oldal igyekezett tenni valamit. A maguk szegényes (ebb) eszközeivel próbálták túlszárnyalni a katalán offenzívát. A félidő második felében már egyenlő partnereik voltak ellenfelüknek, ami a kapu előtt is megmutatkozott. Akadt néhány hazai helyzet, de az igazán komoly tett a gól volt részükről: a 39. percben Jonathan dos Santos volt eredményes, így már 1-1-re álltak a csapatok.
http://www.dailymotion.com/video/x2ionxv_jonathan-dos-santos-1-1-villarreal-barcelona-01-03-2015-hd_sport
Az első félidő krónikájához tartozik még, hogy fontos láncszem esett ki a Barcelona középpályájáról. Sergio Busquets kapott egy hatalmasat a bokájára, amiért azonnal le kellett cserélni. Első ránézésre gyanús egy bokaszalag szakadás, de egy törés se lenne meglepő. A második forduló szintén hasonlóan alakult. Álmoskás hangulatban labdázgattak a Barcelona játékosai, néhol megszakítva egy-egy Villarreal próbálkozással, de semmi komoly változás. Aztán elérkezett a 65. perc: Pina hátulról becsúszva kaszálta el Neymar lábait, a bíró pedig azonnal felmutatta a pirosat. Nem is vitatkozott ezzel senki, különösen hogy Busquetset is ő intézte el kicsivel korábban. Az emberhátrány végleg eldöntötte a párharc sorsát -már ha nem lett volna ez eddig is egyértelmű. A Barcelona folytatta a spórolást. Minél kevesebb befektetett energiával megúszni ezt a hétközi elődöntőt, hiszen hétvégén jön az újabb bajnoki forduló.
Attól még nyerhettek volna a katalánok, legalábbis az esély megvolt rá. Neymar a 72. percben akár duplázhatott volna, de igazából már ez sem érdekelte őket. Nem hát! Egy perccel később egy hasonlóan összeomlott Villarreal védekezést kihasználva Suarez talált be. 2-1 a Barcelonának. A Villarreal feltolta a védekezését, és legalább büszkeségből próbáltak összehozni egy búcsúgólt. A szurkolóknak és maguknak is próbálták bizonyítani, hogy ők bizony mindent megtettek. Kicsit ijesztő belegondolni abba, hogy ugyanez a Villarreal – tartalékosan – képes volt pontot rabolni a Real Madrid ellen. Akkor most vagy a Real nagyon gyenge, vagy a Barca nagyon jó. Akárhogy is, a Villarreal nem bírta a végét: szétestek a hazaiak, és a hajrában bekaptak még egyet. Neymar nem kegyelmezett nekik, így csúnya zakóba futottak bele hazai pályán. 6-2-es összesítéssel búcsúztatta a Barcelona a Villarrealt, és ezzel bejutott a Copa Del Rey döntőjébe. Az ellenfél vagy az Espanyol, vagy a Bilbao lesz.
http://www.dailymotion.com/video/x2ior3w_goal-luis-suarez-villarreal-1-2-barcelona-04-03-2015_sport
http://www.dailymotion.com/video/x2ios1o_neymar-1-3-villarreal-barcelona-04-03-2015-hd_sport
Villarreal – Barcelona 1:3
G: Neymar (3., 88.), Jonathan (39.), Suarez (73.)
Baranyai Balázs
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…
Több mint 10 évig ülhetett annak idején a liverpooli klub kispadján
A hírek szerint a két klub már megállapodott egymással
Már hosszú ideje kiszemelt volt…
Nem kapott sok lehetőséget az olasz csapatnál
Igazi klubikon lehet Felcsúton…
Nem jött be az európai kaland, visszatér az amerikai kontinensre…
A hétvégén bejelenthetik a kölcsönvételét…
A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…
Legutóbbi 6 bajnokijából ötödik alkalommal maradt veretlen Cesc Fabregas csapata!
Minden átigazolási hír egy helyen!
Eközben két játékostól elköszöntek…