Fél lábbal már távozott a mostani csapatától…
Az FC Barcelona és a Real Madrid vasárnap vívja az idei év első klasszikusát…
Tavaly búcsúzott el a nemzeti csapattól…
A döntőben az FC Barcelona várja a Habfehéreket…
Negyedik alkalommal adja őt kölcsön a londoni csapat…
Több lehetőséget kaphatnak tavasszal…
Eldőlt volna?!
Az elmúlt 10 bajnoki mérkőzéséből csupán 1 találkozót nyert meg a liverpooli klub
Az olasz bajnokságban csak bukdácsoló AC Milan együttese már olasz viszonylatban sem rendelkezik túlontúl vérmes kerettel. Ezt megelégelendő állítólag a piros-feketék hajlandóak lennének a nyáron anyagi áldozatot hozni, hogy minőségi játékosokkal erősítsenek.
Természetesen nem hazudtolná meg magát az „újkori” Milan, amelynél a lehető legolcsóbb, de legjobb megoldást keresik. Így kerülhet a képbe a Borussia Dortmund, amelynél kissé csökkenhettek a papíron becsült piaci árak, lévén borzalmas féléven vannak túl. A két kiszemeltje a Milannak pedig egyébként is szinte filléres vétel lehet, Neven Subotic, és Ilkay Gündogan személyében. Előbbi ázsiója azért fakulhat, mert komoly sérülése után egy időre lemondott a szerb válogatottságról, míg a török származású középpályás bár még mindig hatalmas ígéret, már évek óta szenved sérült hátával.
A két játékos Milánóba szerződésének egyelőre nincs túl sok valóságalapja, és nehéz is elképzelni, hogy bármelyikük álma lenne a halódó olasz bajnokságba igazolni, ám lehet, hogy most tényleg mélyen a zsebébe nyúl majd a „Rosso Neri”.
Balogh József
Fél lábbal már távozott a mostani csapatától…
Az FC Barcelona és a Real Madrid vasárnap vívja az idei év első klasszikusát…
Tavaly búcsúzott el a nemzeti csapattól…
Fél évre került kölcsönben…
Új környezetben bizonyíthat…
A döntőben az FC Barcelona várja a Habfehéreket…
Negyedik alkalommal adja őt kölcsön a londoni csapat…
Több lehetőséget kaphatnak tavasszal…
Eldőlt volna?!
Az elmúlt 10 bajnoki mérkőzéséből csupán 1 találkozót nyert meg a liverpooli klub
A “vörös ördögök” egyik, ha nem a legjobba a mostani szezonban…
A Dortmund ismét kölcsön adta Sebastien Hallert, a PSG a Napoli támadójára csapna le
A közelmúltban páratlan segítséget nyújtott…
A szezon első felét a spanyol bajnokságban töltötte
Kétéves szerződést írt alá…
Javában zajlanak az egyeztetések…
Akár már januárban hajlandóak lennének kifizetni a nápolyi klub által kért vételárat…
A 2024/25-ös idényben már 16 gólt szerzett a skót együttes játékosa…
18 millió eurót fizettek érte!
A címvédő kétségbeesetten keresi a fejlődés lehetőségét…
Ehhez azonban a Mallorca és az FC Barcelona csapatát is le kell győznie a madridiaknak…
Majdnem két év szünet után vállalt ismét állást!
Az elmúlt éveket Brazíliában töltötte…