Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Norvégiából szerződtetett csatárt Stieber Zoltán csapata

A korábbi szerb utánpótlás-válogatott középcsatár, Nikola Djurdjic az FK Haugensund gárdájából igazol az SpVgg Greuther Fürthbe.

A 26 éves játékos az előző szezont kölcsönjátékosként a svéd élvonalbeli, Európa-liga-szereplő Helsingborgsnál töltötte, nem is akárhogyan: összesen negyvenegy mérkőzésen kapott játéklehetőséget és nem kevesebb, mint harmincegy gólig és nyolc gólpasszig jutott! Egészen elképesztő produkciót nyújtott tehát, így nem meglepő, hogy felhívta magára a figyelmet!

Az új szerződése értelmében 2016-ig a jelenlegi német élvonalbeli sereghajtónál szerepel a jobblábas gólvágó.
A fürthiek közvetlen vetélytársa, az Augsburg kapcsán új átigazolási hír, miszerint a másodosztályú Energie Cottbus baloldali középpályását, a korábbi német utánpótlás-válogatott Daniel Adlungot próbálja megszerezni a vezérkar. A 25 éves játékos az idény során tizennyolszor kapta meg a bizalmat, amit három góllal és öt gólpasszal hálált meg.

Szerző: Budai Levente