Üzletet kötött egymással a Cruz Azul és a Chivas…
Nem tudta megközelíteni a korábbi formáját az elmúlt fél évben…
Trincao hibája döntöttel el a trófea sorsát…
A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A bajorok így továbbra is négy ponttal vezetik a bajnokságot…
Ez már a 12. döntetlen volt a Juve részéről az aktuális bajnoki szezonban…
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
Kiegyenlített első félidő után szenvedett vereséget a Nyíregyháza Székesfehérváron. Nikolics Nemanja immár tizennyolc gólnál jár.
Letudta a négy hazai tavaszi összecsapásából az elsőt a listavezető Videoton. Ugyan a Nyíregyháza megnehezítette a hazaiak dolgát, de a sikert megakadályozni nem tudta Mátyus János együttese. Joan Carrillo pedig abban a kitüntetésben részesült, hogy a hatharom.com „Év edzője” díjat vehete át a portál főszerkesztőjétől. Az egész mérkőzésen a fehérváriak domináltak, de a Szpari előtt is adódott néhány lehetőség, más kérdés, hogy sokáig nem tudott egyik brigád sem élni ezekkel. A legnagyobb éppen Nikolics előtt adódott szűk negyedóra elteltével, de Gyurcsó beadása után Balogh remekül vetődve védte a válogatott támadó közeli fejesét. Nem sokra rá Halenár lökete kerülte el Calatayud kapuját, hogy aztán újra a Videoton előtt adódjon lehetőség, ám a nyírségiek védekezése betonlábakon állt. Mátyus János remekül megszervezte csapata hátsó traktusát, amivel sokáig – leszámítva a már említett helyzetet – nem tudott mit kezdeni a hazai társulat.
A szerencse azonban megfogta a piros-kékek kezét, illetve hátát, ugyanis a sokadik Kovács istván ellen elkövetett szabálytalanságot követően Gyurcsó tekerte középre a labdát, amely Vinícius hátáról perdült át Balogh felett, és hullott a kapuba. Fordulás után is a védekezés volt jellemző a Spartacusra, amely nem kockáztatott, de végül a fokozódó fáradtság buta hibát szült: Arziani teljesen fölöslegesen buktatta Kovácsot, Németh sporttárs pedig nem kegyelmezett a grúz középpályásnak, kiállította. A folytatásban egyre inkább elkészült erejével a vendégcsapat, de jobb azt mondani, hogy mentálisan fáradt el a hajrára, hiszen a védekezés felemésztette az energiákat. Ennek következtében többször is a védelem mögé tudott kerülni Joan Carrillo csapata, és a csereként beálló Álvarez előbb mellé durrantott, majd szépségdíjas gólt szerzett Bosnjak mellől. A hajrára teljesen szétesett a Szpari, persze nem csoda, a védekezés mellett az emberhátránnyal is meg kellett küzdenie a vendégeknek. Ehhez képest akadt lehetőség a hazai kapu előtt is, ám Calatayudnak dolga sem volt. A végjátékban Szokol csúszott be Filipe Oliveira elé, aki elesett, a játékvezető tizenegyest ítélt, melyet Nikolics magabiztosan értékesített. Majd Feczesin elől mentett Balogh, Álvarez pedig két ízben is fölé lőtt. Összességében megérdemelt hazai siker született, de dicsérni lehet a Nyíregyházát is, mert amíg bírta erővel. Ezzel a sikerrel a Videoton megerősítette vezető helyét, míg Nikolicsnak már most oda lehet adni a gólkirályi címet.
Videoton – Nyíregyháza 3-0 (1-0)
Sóstói stadion, 2346 néző, vezette: Németh Ádám
Videoton: Calatayud – Szolnoki, Vinícius, Juhász, Stopira – Sándor Gy., Trebotic (Simon Á., 76.) – F. Oliveira, Kovács I. (Feczesin, 80.), Gyurcsó (Álvarez, 64.) – Nikolics
Nyíregyháza: Balogh J. – Szokol, Kovacevic, Kostic (Pákolicz, 74.), Bosnjak – Rubus, Pekár (Seydi, a szünetben) – Arziani, Rezes (Abdouraman, 64.), Zofcák – Halenár
g.: Vinícius (44.), Álvarez (70.), Nikolics (77., 11-esből)
s.: Szokol (43.), Arziani (50.), Pákolicz (79.)
kiállítva: Arziani (59.)
Gavalovits Sándor
Üzletet kötött egymással a Cruz Azul és a Chivas…
Nem tudta megközelíteni a korábbi formáját az elmúlt fél évben…
Trincao hibája döntöttel el a trófea sorsát…
A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A bajorok így továbbra is négy ponttal vezetik a bajnokságot…
Ez már a 12. döntetlen volt a Juve részéről az aktuális bajnoki szezonban…
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…
Több mint 10 évig ülhetett annak idején a liverpooli klub kispadján
A hírek szerint a két klub már megállapodott egymással
Már hosszú ideje kiszemelt volt…
Nem kapott sok lehetőséget az olasz csapatnál