Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga – Távirati stílusban

Haladás: Porcleválás miatt műteni kell a szombathelyiek csatárát, Ugrai Rolandot. A játékos kedden járt dr. Mohácsi Jánosnál, aki megállapította, hogy egy porc leszakadt a futballista térdében, így az operáció elkerülhetetlen. Ugrait pénteken műti dr. Majzik Ernő főorvos, és ha minden jól halad, január 20-án bekapcsolódhat a Haladás felkészülésébe a támadó.

Pécs: Porcműtétet hajtottak végre Dibusz Dénesen, a piros-feketék kapusán.
„Egy nagyjából két centiméteres porcdarabot távolítottak el a húsz-huszonöt perces műtét során, amelyről az eddigiek alapján kijelenthető, hogy jól sikerült. Szerdától, a varratszedés után kezdhetem a komolyabb gyógytornát, illetve rehabilitációs munkát. Egyelőre nem tudom megmondani, hogy mikorra lesz százszázalékos állapotban a térdem, de reményeim szerint január közepén már teljes értékű edzésmunkát tudok majd végezni.” – nyilatkozta Dibusz a pmfc.hu-nak, aki a Ferencváros ellen sérülten védett.