Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szerb támadó Dunaújvárosban, svájci középpályás Szombathelyen

Két játékos érkezett a határon túlról a magyar NB I-be. Dobos barna együttese szerbet, Szentes Lázár svájci játékost szerzett meg. Eközben az MTK két védője is a tartalékok közé került.

fotó: dlsz.hu

fotó: dlsz.hu

Dunaújváros. Klubinformációk szerint Nikola Grubjesic jelentheti a megoldást a PASE csatárgondjaira. A harmincesztendős játékost a svéd Syrianska együttesétől szerezte meg a fejér megyei alakulat. Lapértesülések 150 ezer euróra becsülik a csatár értékét, aki a legutóbbi szezonban 23 bajnokin tíz gólt szerzett Svédországban, korábban megfordult Izraelben és Görögországban is. Mellette egy fiatal is Dunaújvárosban folytatja, ugyanis a vezetőség megegyezett Szellák Somával, a kispesti Honvéd MFA korábbi akadémistájával.

fotó: fussball.ch

fotó: fussball.ch

Haladás. Elképzelhető, hogy a közeljövőben korábbi svájci utánpótlás-válogatott balbekk érkezik Szombathelyre. Arnaud Bühler azután került a zöld-fehérek célkeresztjébe, hogy Katona Máté súlyos sérülést szenvedett. A harmincéves hátvéd legutóbb a Sionban futballozott, ahol együtt játszott Vanczák Vilmossal is. Bühler a transfermarkt.de becslése alapján 700 ezer eurót érhet. Bühler több svájci klub mellett a francia Sochaux alkalmazásában is állt.

MTK. Kálnoki-Kis Dávid és Kelemen Dávid is a tartalékokkal folytatja az edzést, döntött a Garami József vezette szakmai stáb, amely továbbra is azokkal képzeli el a közös munkát, akik az elmúlt hónapokat végigcsinálták. „Az MTK, a folyamatos csapatépítés jegyében a tavaszi szezon mérkőzésein is azokkal számol, akik hosszabb távon is kék-fehérben képzelik el a jövőjüket.” – tájékoztatott a kék-fehérek honlapja. Így a két védő nyárig biztosan nem szerepel az első csapatban. „Kelemen Dávid, az MTK Budapest 23 éves védője – szerződése június 30-i lejártát követően – más együttesnél kívánja folytatni a pályafutását. A klub hosszas tárgyalásokat folytatott vele a szerződése meghosszabbításáról. Az MTK a hivatalos honlapján azt írja, a klub olyan ajánlatot tett Kelemennek, amely szerinte is korrekt volt, ám ő kijelentette, hogy mindenképpen máshol szeretné folytatni a karrierjét.

Kálnoki Kis Dáviddal, az együttes 24 éves védőjével is eredménytelenül zárultak a június 30-án lejáró szerződése megújításáról folytatott megbeszélések. A futballista részt vett az új megállapodás feltételeinek kialakításában, de a tárgyalássorozat végén az általa javasolt tervezetre nemet mondott.” – olvasható a Nemzeti Sport Online kiadásában. Mellettük viszont felkerült az első csapathoz Talabér Attila (U19-es válogatott), Gera Dániel (U20), Konstantios Ikonomu (görög, U19) és Schrammel Ádám (U19) is.

Gavalovits Sándor