Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rangadók Londontól Manchesterig: átrajzolják a dobogót? – előzetes

Gyorsan túllépve a hét közben lejátszott nemzetközi kupameccseken, az angol csapatok folytatják versengésüket a Premier League keretei kötött. Meghatározhatja egyes csapatok hozzáállását a jövő heti BL-, és EL-nyolcaddöntő, de azért ne gondoljuk, hogy pihenőfokozatba kapcsolhatnak a legjobbak.

Kép forrása: dailymail.co.uk  A Burnley legutóbb kifogott a Manchester City-n...

Kép forrása: dailymail.co.uk
A Burnley legutóbb kifogott a Manchester City-n…

Londonból, délután 13:45-ös kezdéssel rögtön a “kistesók” összecsapásával indul útjára a labda. A pontokat szorgalmasan gyűjtögető Crystal Palace fogadja a Queens Park Rangerst, és az előjelek nem éppen vendéggyőzelemről árulkodnak. A két fővárosi csapat utolsó meccsén csak egy 0-0-ás döntetlenre futotta, ám azóta a Palace az új menedzser Alan Pardew vezetésével sikeresen belehúzott, míg a QPR továbbra sem találja a megoldást gondjaira. Ugyan megszerezték első pontjaikat idegenben a Sunderland legyőzésével, de a védelem vezére, Richard Dunne sérülés miatt biztosan nem lép pályára. A Palace elvan a 12. helyen, de a kék-fehérek már csak egy nagy győzelemmel léphetnek el a 18. pozícióból. Ebben lehet segítségükre a Sunderland, mely a 17. helyen álló Aston Villát fogadja 16:00-tól, és ha a hazaiak behúzzák a három pontot, a Villa igen könnyen újra kiesőhelyen találhatja magát. Persze a Villának sem mindegy, mert az alsóház olyan sűrű, hogy vendégsiker esetén még a 14. helyig is felugorhat. Talán csak a gólok miatt aggódhatnak a felek, ugyanis a két csatársor ebben az idényben nem kápráztatja el a szurkolókat. A Sunderland 23 gólja még talán elfogadható, de az Aston Villa 15 találata 28 meccsen már édeskevés.

Ki tudja hány utolsó esélye lesz még a Leicester City “Rókáinak”? A Nigel Pearson vezette csapat január 10-én nyert utoljára a bajnokságban, azóta hat meccsen egy pontra futotta tőlük, és csúcssebességgel száguldanak a Championship felé. Egy győzelem sosem jön rosszul, de a leicesteri csapatnak legalább háromra lenne szüksége, hogy ne kiesőként beszéljenek róluk. Az első lépést a Hull ellen meg is tehetnék akár, ám Steve Bruce gárdája menekülőre fogná: előnyük öt pont a kiesőkkel szemben, de sosem lehet tudni, mikor kell egy bravúr a bentmaradáshoz, és ha ez egy idegenbeli győzelem, akkor miért ne most jöjjön el? Sosem lehet eléggé biztonságban az a csapat, amely a kiesést akarja elkerülni.

Három bajnoki győzelem után látogat a Stoke csapata a West Bromwich Albionhoz, és a birminghamiek aligha lennének elégedettek a győzelem hiányában. Minden esélyük meg is van a hazaiaknak a sikerre, mert a vendégek keretét sérülések tizedelik: Wollscheid, Muniesa, Ireland, Odemwingie, és Krkic sem léphet pályára a WBA otthonában, így pedig megnyílik a lehetőség a hazaiak előtt. Saido Berahino egészséges, és továbbra is jó formában, valamint legutóbbi 10 bajnokiból csak hármat vesztettek el az egykori Stoke menedzser, Tony Pulis fiai.

Szintén 16:00-kor kezdődik a nap meccse, a londoni csapatok rangadója. Az Arsenal a West Ham United csapatát fogadja, és Arséne Wengernek okozhat némi fejfájást a csapat összetétele. Jövő héten az Arsenal a BL-nyolcaddöntő visszavágóján próbálja meg kiharcolni a továbbjutást a Monaco ellenében, ám nem lesz könnyű dolga, mert minimum 3 gólt kell szerezniük Alexis Sánchezéknek. Erre kiváló felkészülés lehet a WHU elleni derbi. Sam Allardyce csapat az utóbbi időben eltűnt az élmezőnyből, és már csak a tizedik helyen áll, és ezzel lemondhatnak a “Kalapácsosok” a jövő évi európai hadjáratról. Mindazonáltal Wengernek is meg kell küzdenie saját démonaival, a sérülésekkel: Debuchy, Gabriel, Arteta, Wilshere, Oxlade-Chamberlain, és Diaby is sérült, így igen felforgatott csapat szaladhat ki az Emirates gyepére. Nincs könnyű helyzetben hát a hazai csapat, melynek arra is figyelnie kell, hogy a mögötte lépdelő manchester United nehogy megelőzze, és letaszítsa a harmadik helyről. Győznie kell az Arsenalnak szombaton, és kedden is. Nincs mese, hajtani kell!

Este 18:00-kor pedig belecsap a másik BL-résztvevő csapat is, a Manchester City a Burnley-hez látogat, és igen nagy esélye van a győzelemre. Legalább akkora esélye, amekkora volt a legutóbbi decemberi meccsen. De, hogy miként tudta két gólos előnyét leadni a City a kiesőjelölt ellen, az továbbra is rejtély, ám azzal az egállal lassan kezdték megásni Manuel Pellegrini sírját a manchesteri csapat élén. A Citynek csak egy esélye van: győzni. Ha a jelentős tőkeinjekcióval működő klub nem képes legalább egy trófeát felmutatni év végén, akkor alighanem semmi sem menti meg a chilei menedzsert. Márpedig a City számára a bajnokság, és a Bajnokok Ligája maradt csak. Az FA-kupa, és a Ligakupa küzdelmei már odavannak Agüeróéknak, a PL-ben jelentős a hátrányuk, és csak akkor lehet esélyük a végső győzelemre, ha többet nem hibáznak, míg a BL-ben a Barcelona 2-1-es előnyt szerzett velük szemben, és a katalánok otthonában nem lesz egyszerű kivívni a továbbjutást. Önbizalmat adhat egy Burnley elleni győzelem, ám a legutóbbi találkozásukból kiindulva ez sem lesz éppen sétagalopp…

Ezzel bezár a szombati Premier League-piac, de a vasárnapi sem lesz kevésbé érdekes. Rögtön 14:30-kor a listavezető Chelsea lép pályára, és az év meglepetéscsapatát a Southamptont fogadja a Stamford Bridge gyepén. A Soton ugyan visszacsúszott a hetedik helyre a tabellán, de még mindig igen közel van az első öt helyezetthez, és év végére kivívhatja a nemzetközi szereplés jogát. A Chelsea számára ez idén már véget is ért, idejekorán. A BL-nyolcaddöntőjéből szégyenszemre kieső londoniak nem bírtak az emberhátrányban játszó francia PSG-vel, így az Angol Ligakupa megnyerése után már csak a Premier League maradt José Mourinho csapatának. Egy 400 millió eurót érő csapatnál aligha ez a mérce. Ám szerencséjükre gyorsan lehet javítani, de ha a hétközi 120 perces fáradtságot kihasználja a Soton, akkor még nagyon komoly meglepetést is okozhat Ronald Koeman csapata. Mindenesetre nem biztos, hogy a Chelsea-ről fog szólni ez a meccs.

Vasárnap 17:00-kor két meccset rendeznek. Liverpoolban az Everton-Newcastle United összecsapás borzolhatja a kedélyeket. A hazaiak a csütörtöki EL meccsük után némiképp fáradtan léphetnek pályára, de a Dinamo Kijev elleni 2-1-es győzelem bőven adhat önbizalmat Lukauék számára. A Newcastle számára komoly tétje nincs a meccsnek, a kiesőhelyektől messze állnak, míg az első öt helyezett fényévekkel áll előttük. A hazaik számára lehet fontosabb a találkozó, mert az elmúlt évek egyik meghatározó “mumusaként” felnőtt Everton, jelenleg csak hat ponttal előzi meg a kiesőhelyen álló csapatokat. Míg a bajnokságban szenved a csapat, az európai porondon menetelnek a kékek.

Zárásként a Manchester United-Tottenham Hotspur mérkőzést nézhetjük vacsora előtt. A hazaiak Louis van Gaal irányításával néhol már régi önmagukat idézik, ám a “néhol” még mindig kevés. Legutóbb az Arsenaltól kapott ki a MU hazai pályán, és ezzel búcsúzott az FA-kupától, de utolsó 10 bajnokiján is csak 18 pontot szereztek Rooney-ék. A Tottenham éppen három ponttal van lemaradva a MU mögött, és Harry Kane vezetésével akár meg is lephetik a vörösöket, mint tették azt a Chelsea-vel is év elején. A Tottenham számára az Európa-liga kiesést, és a Ligakupa döntő elvesztését követően már csak a bajnokság maradt, és a kettős terheléstől megszabadulva nagy hajrába kezdhetnek a “Sarkantyúsok”, amit éppen az “Álmok Színházában” indíthatnak el. Legutóbbi találkozásuk egy unalmasnak nem mondható 0-0-ban ért véget, reméljük, most a gólok sem maradnak el.

Hétfő este 21:00-kor a walsesi Liberty Stadiumban indul útjára utoljára a fordulóban a labda, és az előzményeket ismerve a vendéggyőzelem borítékolható. A Swansea-Liverpool meccs legutóbb az Anfielden nagyon sima hazai győzelmet hozott, és a Daniel Sturridge, és Raheem Sterling vezette támadószekció ezen az estén is főszereplő lehet. Bár José Enrique, Lucas Leiva, Gerrard, és az eltiltott markovis is hiányozni fog a vörösöktől, aligha kell majd túlizgulniuk a meccset. Wilfried Bony eladás után a Swansea már nem tud olyan kimagasló teljesítményt nyújtani mint azelőtt, és a walesiek számára nincs is komoly tétje a 90 percnek. Biztonságban vannak az alsóháztól, de messze állnak az első öttől is.

A Premier League 29. fordulójának párosításai:

Szombat:

13:45 Crystal Palace – Queens Park Rangers
16:00 Arsenal – West Ham United 
16:00 Leicester City – Hull City
16:00 Sunderland – Aston Villa
16:00 West Bromwich Albion – Stoke City
18:30 Burnley – Manchester City

Vasárnap:

14:30 Chelsea – Southampton
17:00 Everton – Newcastle United
17:00 Manchetser United – Tottenham Hotspur

Hétfő:

21:00 Swansea City – Liverpool

Demmel László