Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…
Több mint 10 évig ülhetett annak idején a liverpooli klub kispadján
A hírek szerint a két klub már megállapodott egymással
A kiesés ellen küzdő Burnley hazai pályán hatalmas bravúrt végrehajtva legyőzte a még bajnoki címért hajtó, címvédő Manchester Cityt. A mérkőzés hőse a győztes gólt szerző Boyd volt.
Burnley – Manchester City 1 – 0 (0 – 0)
Helyszín: Turf Moor – 22.546 néző
Vezette: Andre Marriner
Gólszerzők: Boyd (61.) ill. –
Sárga lap: Mee (58.), Duff (71.) ill. Demichelis (60.)
Kiállítás: – ill. –
Burnley: Heaton – Trippier, Shackell, Duff, Mee – Barnes, Arfield, Jones, Boyd – Ings Reid (90+3), Vokes (Ward 87.) Vezetőedző: Sean Dyche
Manchester City: Hart – Zabaleta, Kompany, Demichelis, Clichy – Navas, Fernandinho, Y.Toure (Lampard 81.), Silva (Jovetic 74.)- Dzeko(Bony 63.), Aguero Vezetőedző: Manuel Pellegrini
Kiegyenlített és küzdelmes első félidőt láthatott a Turf Moor közönsége. Nem volt egyszerű dolga a Citynek a jóval gyengébb játékos állománnyal rendelkező Burnleyvel szemben, ugyanis a hazaiak nagyon szervezetten fociztak az első játékrész egészében. Égbe kiáltó helyzetet nem láthattak a nézők, az első játékrész legnagyobb lehetősége Edin Dzeko előtt adódott, azonban a bosnyák Fernandinho passzát nem tudta gólra váltani, Heatonnak kellett észnél lennie a lövésnél. Mezőnyben a vendégek voltak fölényben, a Burnley inkább a kontrákra rendezkedett be. A félidő végéhez közeledve egyre jobban a kapujához szegezték Dzekoék a hazaiakat, azonban a nagy nyomás nem érett góllá, így gól nélküli döntetlennel mehettek a csapatok a pihenőre. Következhetett a második félidő, amiben olyat láthattunk amire valószínűleg senki sem számított, ugyanis a Burnley megszerezte a vezetés, Boyd a 61. percben egy szabadrúgás utáni kifejelt labdát kapásból bebombázott a hosszúba, Hart tehetetlen volt a lövés ellen. A City ezután még nagyobb nyomás alá helyezte Heatont és csapata kapuját, azonban a sok akarásnak csak nyögés lett a vége, így az eredmény már nem változott a mérkőzés végéig. Meglepetésre győzött a Burnley, 1974 óta először a City ellen. Ezzel a győzelemmel pedig továbbra is joggal reménykedhetnek a jövő évi első osztályú tagság megtartásában. Manuel Pellegrini fiai pedig ezzel szinte le is mondhatnak a címvédésről, ugyanis a Chelsea 5 pontra van előttük úgy, hogy kettővel kevesebb meccset játszott, ráadásul a 3. helyezett Arsenal már csak egy pontra van a manchesteri kékektől.
Herczeg Zsolt
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…
Több mint 10 évig ülhetett annak idején a liverpooli klub kispadján
A hírek szerint a két klub már megállapodott egymással
Már hosszú ideje kiszemelt volt…
Nem kapott sok lehetőséget az olasz csapatnál
Igazi klubikon lehet Felcsúton…
Nem jött be az európai kaland, visszatér az amerikai kontinensre…
A hétvégén bejelenthetik a kölcsönvételét…
A bajnok már nem tette meg azt a szívességet viszont, hogy leadja két gólos előnyét…
Legutóbbi 6 bajnokijából ötödik alkalommal maradt veretlen Cesc Fabregas csapata!
Minden átigazolási hír egy helyen!
Eközben két játékostól elköszöntek…
A fizetése azonban még gond lehet…
Az FA-kupában lesz jelenése az angol csapatnak
Négyéves szerződést kötött új kenyéradójával…
Egyik riválisuktól szerezték meg a 26 éves játékost!
Magyar légiós csapatával néztek szembe…