A fizetése azonban még gond lehet…
Az FA-kupában lesz jelenése az angol csapatnak
Négyéves szerződést kötött új kenyéradójával…
Egyik riválisuktól szerezték meg a 26 éves játékost!
Magyar légiós csapatával néztek szembe…
Klubrekordot jelentő összeg cserélt gazdát…
Ők játsszák 2025 első válogatott-meccseit…
Eddigi karrierjében mindezez még nem adatott meg…
Kölcsönbe érkezne vételi opcióval!
Sokba került Wenger csapatának az első mérkőzésen összeszedett hátrány. Ismét a nyolcaddöntő jelentette a végállomást.
Nehéz küldetés. Így lehet jellemezni az Arsenal monacói vendégjátékát a londoni 1-3 tükrében. Ráadásul Arséne Wenger először irányított ellenfélként együttest korábbi csapata pályáján. Ugyanakkor óvatosságra intett a statisztika, hiszen korábban nem sok csapatnak sikerült kétgólos hátrányból továbbjutnia a legrangosabb európai kupában, azonban az angolok mellett szólt, hogy a bajnokság elmúlt mérkőzésein rendre győzelmet aratott. A franciák viszont nem mondhatták el ugyanezt magukról. Sőt, inkább óvatosan nyilatkoztak a visszavágó előtt a hercegségbeliek, akik jól kezdtek, ám Martial hiába ültette hintába Bellerint, beadása után Berbatov lekészítését Moutinho nem tudta rendeltetési helyére juttatni. Negyedóra kellett, hogy villanjon Olivier Giroud. Bellerin beadását bólintotta nem sokkal mellé a francia csatár, majd Welbeck léphetett volna ki, de hosszan szöktette magát, oda a helyzet. A hazaiak védelme nem mindig állt a helyzet magaslatán, ám a blokkok rendre jól érkeztek, például Cazorla lövésénél, majd pedig téves bírói ítélet Koscielny lécre lőtt labdájánál. A folytatásban is inkább Subasic kapuja előtt zajlott a játék, de Giroud – hasonlóan az első mérkőzéshez – nem tudja kihasználni a védők és a kapus olykor-olykor előforduló bizonytalanságait, mígnem sokadik lehetőségét kihasználja. Előbb belepüfölte a labdát Subasicba, a kipattanót viszont már a hálóba nyeste. Egy gól mínusz, innentől még kettő kellene az üdvösséghez. A félidő hajrájában aztán előbb Welbeck jutott blokkolt lövéséig, majd Sánchez harcolt volna ki tizenegyest, ám a játékvezető a chileinek adott sárgát műesésért. Fordulás után nem kell sokat várni az újabb vendéglehetőségre, de Subasic bravúrral tolta fölé Özil 28 méteres szabadrúgását.
Hogy nem a levegőbe beszélt Wenger a mérkőzés előtt a hátrány ledolgozásával kapcsolatban, jelzi, hogy a szervezett védekezésből induló támadásokkal igyekszik megbontani ellenfele hátsó alakzatát, ám hiába voltak helyzetei az ágyúsoknak, sokáig nem tudták megszerezni a második gólt, amely egy lépéssel közelebb hozta volna a továbbjutást, viszont a Monaco ellentámadásai is ott hordozták magukban a gólveszélyt, mégis az Arsenal növelte előnyét. Tíz perccel a vége előtt Ramsey vágta be a Walcott által kapufára lőtt, majd Kurzawa által éppen a walesi elé varázsolt labdát. Már csak egy gól kellett volna. De elbukott végül az angol brigád: Cazorla pompás labdáját Giroud tette Sánchez fejére, Subasic azonban nagyot védett a chilei próbálkozásánál. Hiába alakított ki több lehetőséget az angol együttes, nem tudott élni ezekkel kettőt leszámítva. Ezzel le is peregtek a percek, pedig öt percet rárakott még a játékvezető. Az Arsenal győzelmet aratott ugyan, de nagy árat fizetett az első mérkőzésen elkövetett kihagyásokért. A Monaco nem játszott jól, de mégis továbbment, és a Chelsea után újabb angol együttest búcsúztatott egy francia. A hercegségbeliek 2004 után jutott a legjobb nyolc közé, akkor ráadásul döntőig menetelt.
AS Monaco – Arsenal 0-2 (0-1)
Monaco, 27.000 néző, vezette: Svein Moen
Monaco: Subasic – Fabinho, Abdennour, Wallace, Kurzawa – Kondogbia, Toulalan – Dirar (Elderson, 86.), Moutinho, Martial (Carrasco, 60.) – Berbatov (B. Silva, 70.)
Arsenal: ospina – Bellerin, Mertesacker, Koscielny, Monreal (Gibbs, 83.) – Coquelin (Ramsey, 63.), Cazorla – Sánchez, Özil, Welbeck (Walcott, 72.) – Giroud
g.: Giroud (36.), Ramsey (79.)
s.: Kondogbia (52.) ill.: Sánchez (42.)
továbbjutott: Monaco, 3-3, idegenben lőtt több góllal
Gavalovits Sándor
A fizetése azonban még gond lehet…
Az FA-kupában lesz jelenése az angol csapatnak
Négyéves szerződést kötött új kenyéradójával…
Egyik riválisuktól szerezték meg a 26 éves játékost!
Magyar légiós csapatával néztek szembe…
Klubrekordot jelentő összeg cserélt gazdát…
Ők játsszák 2025 első válogatott-meccseit…
Eddigi karrierjében mindezez még nem adatott meg…
Kölcsönbe érkezne vételi opcióval!
Fél lábbal már távozott a mostani csapatától…
Az FC Barcelona és a Real Madrid vasárnap vívja az idei év első klasszikusát…
Tavaly búcsúzott el a nemzeti csapattól…
Fél évre került kölcsönben…
Új környezetben bizonyíthat…
A döntőben az FC Barcelona várja a Habfehéreket…
Negyedik alkalommal adja őt kölcsön a londoni csapat…
Több lehetőséget kaphatnak tavasszal…
Eldőlt volna?!
Az elmúlt 10 bajnoki mérkőzéséből csupán 1 találkozót nyert meg a liverpooli klub
A “vörös ördögök” egyik, ha nem a legjobba a mostani szezonban…
A Dortmund ismét kölcsön adta Sebastien Hallert, a PSG a Napoli támadójára csapna le
A közelmúltban páratlan segítséget nyújtott…
A szezon első felét a spanyol bajnokságban töltötte