Pep Guardiola nagy bejelentést tett a City kulcsemberéről…
A szezon második felében itt játszhat…
Történelmi pillanat az Exeter City – Oxford United találkozón…
Bajnokságon belülről erősítenének a londoni kékek…
Üzletet kötött egymással a Cruz Azul és a Chivas…
Nem tudta megközelíteni a korábbi formáját az elmúlt fél évben…
Trincao hibája döntöttel el a trófea sorsát…
A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A nehézségek közepette először nyert az ETO, míg a címvédő csak döntetlenre volt képes a fővárosban.
A Quaestor-csoport körül kirobbant botrány és az azt követő események rányomták bélyegét a csapat eddigi szereplésére, és bizony március vége óta először nyert mérkőzést Miriuta László együttese, amely a Puskás Akadémiát fektette két vállra. A még megmaradt hazai szimpatizánsok egy része fekete pólóban, míg egy másik csoport tíz perc késéssel jelent meg a mérkőzésen, amelyet a zöld-fehérek kezdtek jobban, de Rudolf Gergely kétszer sem tudott túljárni Branislav Danilovic eszén. Előbb az ötös sarkáról lőtt jócskán mellé, majd ugyanonnan szintén a reklámtáblát kínálta meg, hogy aztán a szabadrúgását védje a léc. Ezután egy Lencse-ziccer okozott gondot Pogacsicsnak, aki azonban bravúrral hárítani tudott. A kezdeti lendület gyorsan elillant, mintha nem is lett volna, így aztán unalmasan, sok pontatlansággal csordogált a mérkőzés, mígnem Benczés Miklós a félidő hajrájában kihasználta első változtatási lehetőségét, és Harsányi helyett Zsótér érkezett. Fordulás után aztán nyoma sem volt az első félidő nagy részét uraló tesze-toszaságnak, hiszen mindkét kapu előtt akadt nem egy nagy helyzet, de vagy a támadók rontottak, vagy a kapusok védtek nagyot, egészen Priskin góljáig. A válogatott támadó ritkán látható bombával szerzett vezetést, és mint később kiderült, győztes gólt, pedig a hátralévő időben is iparkodtak a felek, más kérdés, hogy a kaput nem sikerült bevenni, a helyzetek alapján akár a Puskás is megnyerhette volna a meccset – Lencse egymaga mesterhármast lőhetett volna, míg Mayer Milán második élvonalbeli meccsén második gólját szerezhette volna – de már nem maradt erő a befejezésekre. A Győr ezzel a sikerrel kilenc meccs után nyertek újra saját stadionjukban, míg a Puskás bánhatja, hogy nem mentek be a helyzetei.
Győri ETO – Puskás AFC 1-0 (0-0)
ETO Park, 1000 néző, vezette: Pintér Csaba
Győr: Pogacsics – Brdarovski, Lipták, Lang, Windecker (Pátkai M., 53.) – Bucsa, Kamber – Ibanez, Rudolf (Mayer M., 66.), Koltai (Nagy Á., 85.) – Priskin
PAFC: Danilovic – Szélesi, Tar, Kelic, Spandler – Fiola (Szakály D., 62.), Tóth Balázs – Kleinheisler, Sallai R. (Tischler P., 76.), Harsányi (Zsótér, 41.) – Lencse
g.: Priskin (64.)
s.: Pátkai (82.), Priskin (83.), Brdarovski (90+4.) ill.: Kelic (22.), Zsótér (90+4.)
A másik vasárnapi összecsapáson egyszerű volt a képlet: Ha nyer a Loki, felzárkozik az MTK mögé, vagy kispesti győzelem esetén a hazaiak valamivel nyugodtabban várhatják a hátralévő öt fordulót, végül egyik csapatnak sem kimondottan jó döntetlen született. Huszonöt perc tömény unalom után Youla akrobatikus góllal jelentkezett Holender beadása után. A folytatásban aztán folytatódott az ötlettelen, kreativitás nélküli futball, ez igaz volt mindkét félre, hisz a Loki leginkább Sidibe felé való ívelgetős játékot erőltette, minden eredmény nélkül. A hajrában azonban Bouadla lába elsült, és máris egál volt. Fordulás után sem sokat változott a játék képe, sőt, semennyire. Inkább a kemény belépők domináltak, melyet Ikenne-King és Ludánszki Bence bánhatott. Mindketten idő előtt mehettek zuhanyozni. Illetve a két kiállított mellett Korhut Mihály, akit le kellett cserélnie Kondás Elemérnek. A legvégén Punosevac lábában maradt a győztes kispesti gól, és összességében nem is érdemelt ennél többet egyik csapat sem.
Honvéd – Debrecen 1-1 (1-1)
Bozsik stadion, 1000 néző, vezette: Vad II. István
Honvéd: Kemenes – Ikenne-King, Ignjatovic, Elez, Baráth B. – Vécsei, Hidi – Prosser (Gazdag D., 61.), Holender (Punosevac, 54.), Nagy G. – Youla (Botka, 73.)
DVSC: Verpecz – Jovanovic, Lázár P., Mészáros, Korhut (Balogh N., 75.) – Brkovic, Varga J. – Mihelic, Bouadla (Ludánszki, a szünetben), Bódi – Sidibe (Nagy Z., 84.)
g.: Youla (25.) ill.: Bouadla (39.)
s.: Holender (16.), Ignjatovic (47.), Hidi (88.) ill.: Lázár P. (36.), Bódi (74.), Jovanovic (81.)
kiállítva: Ikenne-King (72.) ill.: Ludánszki B. (77.)
A bajnokság állása:
1. Videoton 64 pont, 2. Ferencváros 53 p., 3. MTK 50 p., 4. DVSC 46 p., 5. Paks 41 p., 6. Kecskemét 37 p., 7. Újpest 36 p., 8. DVTK 35 p., 9. Puskás AFC 32 p. (9 gy.), 10. Győr 32 p. (8 gy.), 11. Nyíregyháza 27 p., 12. Pécs 21 p., 13. Honvéd 20 p., 14. Haladás 19 p. (5 gy.), 15. Pápa 19 p. (4 gy.), 16. Dunaújváros 17 p.*
*A Dunaújvárostól egy pont levonva
A góllövőlista élmezőnye:
21 gólos: Nikolics Nemanja (Videoton)
11 gólos: Böde Dániel (Ferencváros)
9 gólos: Bebeto (Kecskemét)
8 gólos: Priskin Tamás (Győr), Kanta József (MTK), Bartha László és Könyves Norbert (Paks), Lencse László (PAFC)
Gavalovits Sándor
Pep Guardiola nagy bejelentést tett a City kulcsemberéről…
A szezon második felében itt játszhat…
Történelmi pillanat az Exeter City – Oxford United találkozón…
Bajnokságon belülről erősítenének a londoni kékek…
Üzletet kötött egymással a Cruz Azul és a Chivas…
Nem tudta megközelíteni a korábbi formáját az elmúlt fél évben…
Trincao hibája döntöttel el a trófea sorsát…
A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A bajorok így továbbra is négy ponttal vezetik a bajnokságot…
Ez már a 12. döntetlen volt a Juve részéről az aktuális bajnoki szezonban…
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…