Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bayern: Müller még hisz a döntőben

A Bayern München együttese tegnap nagyon enervált, és fáradt játékkal igyekezett a jelek szerint kihúzni egy gólnélküli döntetlent, az FC Barcelona otthonában. Ám a hajrában érvényesült a katalán henger, és Messiék egy hármassal küldték haza a bajorokat.

www.goal.com

www.goal.com

A Barcelona 3-0-s győzelme a tartalékos Bayern ellen azt jelenti, hogy a Guadiola-csapatnak még nagyobb csodára van szüksége, mint pár hete a Porto elleni 1-3-at követően. Ám látva a német bajnok tegnapi játékát, most nem kell olyan gólzáporos visszavágóra számítanunk, mint a portugálok ellen. Sőt, ki emlékszik már a két évvel ezelőtti elődöntős mészárlásra, amikor a Bayern 7-0-s összesítéssel búcsúztatta a „Gránátvörös-kékeket”? Nos, a jelek szerint Lionel Messi, és társai mindezt mára kiheverték, és meglepő lenne, ha túl nagy zakóba szaladnának bele az Allianz Arenaban esedékes visszavágón.

Az esti vereséget követően érthető módon nagyon lehangoltan nyilatkoztak a németek:
„Sokáig védekeztünk egy olyan csapat ellen, amelyben sok élénk, mozgékony játékos van. A második félidőben már jobbnak éreztem magunkat. Nem volt nagy lehetőségünk, de itt nem könnyű játszani. Ez persze nem jelenti azt, hogy veszítenünk kellene 3-0-ra. De mi ilyen helyzetbe hoztuk magunkat. Most meg kell állnunk, de nem bűnbakot keresgélni. El kell fogadnunk, hogy az esélyeink most nagyon aprók a döntőre. Biztosak lehetünk benne, hogy mindent kiadunk magunkból, amíg a végső sípszó el nem jön az Allianz Arenaban.” – nyilatkozott megtörten, de elszántan a világbajnok Thomas Müller.

Balogh József