Kisorsolták a Serie A 2013/14-es menetrendjét
Az olasz futball szerelmeseinek már nem kell sokat várniuk, ugyanis augusztus 24-én elrajtol az új szezon. Az első fordulóban tradicionális rangadót nem…
Az olasz futball szerelmeseinek már nem kell sokat várniuk, ugyanis augusztus 24-én elrajtol az új szezon. Az első fordulóban tradicionális rangadót nem…
Az AC Milan és a Sampdoria együttese jelenleg közösen birtokolja Andrea Poli játékjogát. A Rossoneri azonban teljes egészében szeretné magáénak tudni…
Hivatalosan is megvan az olasz élvonalban szereplő Napoli együttesének újabb nagy fogása. Pepe Reina-t egy évre szerződtette kölcsönbe a Partenopei.
Sajtóinformációk szerint a Napoli továbbra sem áll le a Real keretének kirámolásáról. A Rafa Benítez vezette együttes most Fabio Coentraora vetett szemet….
Sorra játsszák felkészülési mérkőzéseiket az olasz élvonalbeli a csapatok. A tegnap este a Napoli is megmutatta, hogy mire képes, egyelőre még…
Nem kis meglepetés lenne az biztos, de az átigazolási piacon bármi megtörténhet és most igencsak aktívak és eredményesek a Violák….
Sajtóértesülések szerint az olasz élvonalbeli Chievo Verona együttese leigazolná az Internazionale középpályását Ezequiel Schelotto-t….
Az olasz élvonalbeli csapatok is gőzerővel készülnek az előttünk álló szezonra. A Serie A-ban szereplő csapatok sorra mérkőznek meg kisebb…
Meglőtte első góljait Mario Gomez a Fiorentina frissen igazolt német válogatott támadója. A Violák a nem túl acélos Cremonese ellen léptek pályára és nyertek…
A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Fiorentina és a Juventus együttese is szeretné megszerezni a PSG fiatal olasz középpályását Marco Verratti-t.
Kedvező helyzetben van a Debrecen az Európa Liga harmadik selejtezőkörének hazai visszavágója előtt. A csapat idegenben 2:2-t ért el a norvég…
Négy darab Bajnokok Ligája selejtező maradt a mai napra a harmadik körből, s mindenhol az abszolút esélyes jutott tovább, ezzel megakadályozva a…
Hivatalosnak tekinthető a nyár egyik legnagyobb és talán sokak számára igencsak meglepő átigazolása. Az argentin válogatott Gonzalo Higuaínnak ugyanis…
Nem várt győzelmet hozott az idei TIM Kupa Olaszországban. A nyári felkészülési tornát a Serie A újonca a Sassuolo nyerte meg, amely először…
A már veteránnak mondható olasz támadó nyilatkozatában elárulta, hogy elutasította a Milan együttesét és azt is elmondta, hogy miért tette ezt….
Az olasz élvonalban szereplő Internazionale együttese aktívan készülődik az előttünk álló szezonra. A csapat második felkészülési mérkőzését is…
Az olasz élvonalba frissen feljutott Livorno csapata eddig nem igazán „mutogatta” magát az átigazolási piacon, ez idáig. A csapathoz ugyanis a…
Sajtóhírek szerint az angol élvonalbeli West Ham United mellett a Sunderland és az Aston Villa is bekapcsolódik a Kuzmanovic-ért folytatott versenybe….
Az olasz élvonalban szereplő Napoli együttese hivatalos honlapján közölte a hírt, hogy Raúl Albiol hivatalosan is náluk folytatja a pályafutását….
A sajtó szinte már kész tényként közli, azonban a klub hivatalosan még nem jelentette be Pepe Reina érkezését a Liverpool-tól, de ez akár már a mai nap…