Harry Kane az angol keretben
21 évesen a válogatottban is bemutatkozhat a legjobb formában lévő angol csatár.
21 évesen a válogatottban is bemutatkozhat a legjobb formában lévő angol csatár.
Az Atleticótól elszenvedett súlyos pofon után lépni kell; főleg a védelemben várhatóak változások.
Blaszczykowski szerint saját hibájukból kerültek a gödörbe, és csak ők tudnak kimászni onnan.
Paulo Dybala, a Serie A-ban szereplő Palermo fiatal csatára nyilatkozott, és utalást tett egy estleges klubváltásra is…
Nem kapkodott a Barcelona, csak nyert. Vereségével a Villarreal nagyon nehéz helyzetbe került.
Nehéz csoportba került a magyar U21-es válogatott, hiszen többek között Brazília ellen is bizonyítani kell majd.
Botlott a negyedik helyen álló Sevilla, a Sociedad és a Cordoba is bánkódhat.
Akár egy Premier League-meccs, olyan volt ez. Két győzni akaró csapat, nagy iram, de a felsorolásba bele kell venni két hihetetlen védelmi hibát is.
Madridban hatalmas házibuli, Barcelonában izzasztó kirándulás a program a hétvégére.
Torres: ,,Azért megyünk ki a pályára hogy győzzünk, nem azért, hogy majd meglássuk mi lesz.”
Továbbá elmondja mit gondol Cristiano Ronaldóról, hogy ki a legkeményebb védő a ligában, és hogy milyen rituáléi vannak meccs előtt.
Robben, De Bruyne, Stieber… – úgy tűnik válogatott játékosunk kezdi megtalálni a formáját.
Ronaldo menedzsere, Jorge Mendes megállapította Ronaldó vételárát és elmondta hol fejezi be a karrierjét.
Annak idején 12 millióért vették a Riverből, most pedig a bajnokesélyesnek adják…
A francia válogatott játékos eddig a Premier League-ben játszott, most viszont akár abba is hagyhatja…
Nem bírtak egymással a fiúk, de legalább a Malaga örülhetett…
Soha rosszabb meccset! Sok gól, két kitűnő csapat, eszméletlen játék… Mi kell még?
Borult a papírforma a La Ligában, úgy tűnik a szezon felére már a kiesőjelölt csapatok is kezdenek ráérezni.
Botlásveszély! A nagyágyúkra kellemetlen ellenfelek egész sora vár…
Ki játszik és hol a hétvégén? Vajon megy a játék Cé nélkül is? Milyen változásokat hozhat Lucas Silva érkezése?
Talán majd Németországban sikerül kamatoztatnia tehetségét a portugál válogatott…