
Sz. Andrea
Posts by Andrea Sz.:


Arsenal: Arteta ismét a játékvezetőket kritizálta a Manchester City elleni meccs után
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását

Manchester City: John Stonest frusztrálta az Arsenal „piszkos kis trükkjei”
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben

Barcelona: Flick szerint nagyon súlyos Ter Stegen sérülése
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs

Serie A: a hajrában győzte le az AC Milan az Intert a milánói derbin – videóval
Gabbia volt a nyerőember

Serie A: megszerezte első győzelmét az AS Roma az Udinese ellen – videóval
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki

Trent Alexander-Arnold: „A trófeák döntik el, hogy maradok-e a Liverpoolnál”
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen

Championship: vizsgálja az angol szövetség, hogy Milutin Osmajic megharapta-e Owen Becket – videóval
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt

PL: hiába állt fel hátrányból a Brighton, végül csak egy pontot szerzett a Nottingham Forest ellen – videóval
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban

Tottenham: James Maddison reméli, hogy gólja „elhallgattat néhány embert”
Március óta először szerzett gólt
Pep Gurdiola szerint a Manchester City riválisai legszívesebben „eltörölnék őket a föld színéről”
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Carlo Ancelotti: „Endrick kiváló játékos, de ott van előtte Vinícius, Rodrygo és Mbappé”
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Hosszabbított saját nevelésű középpályásával az Olympique Lyon – HIVATALOS
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
PL: nem tudott gólt lőni a Manchester United a Crystal Palace-nak – videóval
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Nem akarja kifizetni Mbappé visszatartott fizetését a PSG
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen
PL: hatalmas bombával növelte a Liverpool előnyét Darwin Nunez a Bournemouth ellen – VIDEÓ
Ismét nagy gól az uruguayitól
Enzo Maresca: „A Chelsea több átigazolást is tervez a januárban”
Utol akarják érni a Manchester Cityt és az Arsenalt
De Bruyne megsérült az Inter ellen a BL-ben, nem lesz ott az Arsenal ellen a bajnokságban
A sérülés mértéke még nem tiszta
Cristiano Ronaldo szerint sem ő, sem Lionel Messi nem volt képes arra, mint amire most Lamine Yamal
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
BL: a Juventus és az Aston Villa is simán győzött az első főtáblás mérkőzésén – videóval
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
La Liga: két tizenegyessel győzte le a Real Madrid a Real Sociedadot – videóval
Nagyon nehéz mérkőzésen van túl a királyi gárda, a baszkok jól játszottak, de betalálni nem tudtak