Eb 2024: Szoboszlai duplájával fordított a magyar válogatott Montenegró ellen – VIDEÓ
Két perc alatt két gól a Liverpool középpályásától
Két perc alatt két gól a Liverpool középpályásától
Ráadásul ezzel vezetést is szereztek a törökök Németország ellen
Nagy veszteséggel járt a gólszerzés
Savic szerint pedig amíg van esélyük a kijutásra, reménykedni kell
Ráadásul a hazai szurkolók előtt
Gibraltár ellen biztosan pályára lép
A norvég játékos a válogatottban érzett fájdalmat ugyanabban a bokájában, mint pár héttel ezelőtt
Nem volt még példa ilyenre az uruguayi válogatott történetében
Ezzel az angol bajnoki tabella aljára csúsztak vissza
Egyre jobban bővül a királyi gárda sérültjeinek listája
Nagy érvágás ez a királyi gárda számára
Mindentől függetlenül büszke a magyar válogatottra
Ausztria simán nyert, a svédek viszont kikaptak Azerbajdzsántól
A Barcelona korábbi játékosa január óta őrizetben van
A válogatottjukhoz se tudnak elutazni emiatt, így kihagyják az Eb-selejtezőket
Dibusz Dénes szerint úgy készülnek, játszani fognak
Ez volt zsinórban az ötödik döntetlene a Sevillának a bajnokságban
A fővárosiak az újabb vereséggel nem tudtak ellépni az utolsó helytől
Könnyű mérkőzést hozott Klopp gárdája
A spanyol edző szerint a gólokon kívül is segíthetné a csapatát
Az újabb sárga lapos figyelmeztetés után
Pedig emberhátrányban is játszottak az Ágyúsok