Videó: Hármat gurított a Manchester City és nyert
A Manchester City ma délután a Malajziai liga válogatott ellen lépett pályára és aratott könnyed 3-1-es győzelmet. A manchesteri csapat góljait Aguero, Tevez és Johnson szerezték…
A Manchester City ma délután a Malajziai liga válogatott ellen lépett pályára és aratott könnyed 3-1-es győzelmet. A manchesteri csapat góljait Aguero, Tevez és Johnson szerezték…
Az FC Barcelona még a nyár folyamán szeretne egy védőt igazolni a hátsó alakzat megerősítéséhez, ám ez a játékos nem a francia válogatott Laurent Koscielny lesz…
A Shakhtar Donetsk meghatározta brazil válogatott játékosának a vételárát, mivel két londoni csapat is a kérők közt van. Pár nappal ezelőtt a Chelsea…
A fiatal kenyai eredeti posztja a védekező középpályás lenne, de kényszerűségből középső védőt kellett játszania a ”keltáknál”. Ez okból kifolyólag is szeretné…
A spanyol élvonalba 5 év után visszajutó Celta Vigo a Marca értesülése szerint szeretné soraiban tudni az Arsenal csatárát Nicklas Bendtnert. Az egykor szupertehetségnek…
Mint azt már korábban megírtuk, a Manchester United féláron hajlandó elengedni bolgár támadóját. Dimitar Berbatov mintegy 10 millió fontot ér, a jelek szerint…
A Chelsea labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a brazil Internacional 20 esztendős szuper tehetségét…
A Manchester United felkészülési mérkőzésen csapott össze a mai nap során Drogba új csapatával a kínai Sanghaj Senhua együttesével. A találkozó első félideje…
Nem mindennapi hírek láttak napvilágot a brit sajtóba, mely szerint a PSG kész kifizetni Luka Modric 40 millió fontos vételárát, melyet a Tottenham kér a horvát válogatott
A Manchester United nyílt edzést tartott Shanghai-ban.
A szélső és az Ágyúsok már szóban meg is egyeztek, már csak a kluboknak kell megállapodnia minden részletben, többek közt a pontos vételárban…
Az Arsenal már ki is szemelt három csatárt arra az esetre, ha Robin van Persie elhagyná a londoni klubbot. Erre most nem tudni mekkora esély van…
Nem csupán Van Persie körül forr a levegő, már az EB kezdete előtt indult a Modric ügy, mely szerint a Real Madrid leigazolná a horvát válogatott középpályást a Tottenham csapatától…
ir Alex Ferguson a Vörös Ördögök skót trénere mindent elkövet azért, hogy a világ jelenlegi egyik legnagyobb tehetségét a csapathoz csábítsa. A szóban forgó játékos…
Arsene Wenger az Ágyúsok trénere a középpálya megerősítésén gondolkozik, és már van is ötlete, hogy kit igazoljon. A szakember figyelmét felkeltette a Schalke…
Ezzel a kis videóval azoknak szeretnénk kedveskedni, akik szeretik Ballackot, illetve a Chelsea szurkolóknak, hiszen volt játékosuk tíz legszebb találatát eleveníthetik fel…
A BBC és több hírportál egybehangzóan állítja, hogy a Manchester United a Manchester City és a Juventus is hivatalos ajánlatot tett Robin van Persie játékjogáért…
Az átigazolási szezon elején már mindenki tényként foglalkozott azzal, hogy Hulk a Chelsea csapatában folytatja. Nos, ez az üzlet nem jött létre, lévén nem sikerült megállapodni…
Angol lapértesülések szerint Arsene Wenger szeretné megszerezni a brazil bajnokságban játszó Cotinthians 25 éves támadó középpályását…
Dimitar Berbatov több játéklehetőségre vágyik, és távozik a Manchester united csapatától minden bizonnyal. A bolgár támadó az idei szezonban teljesen háttérbe szorult
Több angol média egybehangzóan állítja, hogy Robin van Persie az Arsenal labdarúgója tárgyal a…
Pár nappal ezelőtt már beszámoltunk arról, hogy Romelu Lukaku a Chelsea 19 esztendős csatárát kölcsön venné a német Werder Bremen csapata. Most úgy tűnik, marad Angliában…
Roberto Mancini a Manchester City vezetőedzője mindenképpen szeretne egy védekező középpályás igazolni, mivel Yaya Toure az egyetlen harcképes játékos jelenleg…
Könnyen elképzelhető, hogy az Internazionale brazil válogatott hálóőre Júlio César Londonban köt ki. A Spurs akár ingyen is megszeretheti a kapust, mivel a milánói…