EL: Elszalasztotta a továbbjutást a Sevilla! – A ‘G’ és ‘H’ csoport eredményei
A spanyol csapat könnyen a legjobb 32 közé léphetett volna, azonban nem tudott élni hazai pályán az adódó lehetőséggel.
A spanyol csapat könnyen a legjobb 32 közé léphetett volna, azonban nem tudott élni hazai pályán az adódó lehetőséggel.
A szombati játéknap zárómérkőzésén a Wolfsburg idegenben győzte le az Eintracht Frankfurtot, amely így már az…
A hazai pályán, az augusztusi idénynyitó Atlético elleni zakó óta veretlen Sevilla fogadta, az egy hete, a Barcelona ellen, bravúros döntetlent elérő Osasunát. A Primera Division táblázatának…
Újabb dupla a bajnokságban, ezzel már 10 gólos. Ő a klub történetének minden idők legjobb csatára. A brazil csatár nagyon szeret Ausztriában élni, osztrák válogatott is lehet.
Stefan Kießling az oldalhálóba fejelt, ennek ellenére gól lett. Ettől zeng a nemzetközi sajtó, természetesen nekünk is megvan erről a véleményünk. Mi így látjuk.
Szokás szerint változatos Eredivisie játéknap elé nézünk. A hétvége legnagyobb rangadóját egyértelműen Enschedeben rendezik, ahová a címvédő látogat. A magyar légiósok számára…
A Chilei klasszis 2 gólja mellé egy gólpasszt is kiosztott; vezéregyénisége volt a katalánoknak!
Sajnos, akárcsak a Bajnokok Ligájában, úgy az Európa Ligában is igencsak alacsony létszámú, a magyar játékosok „küldöttsége”. Köteles László, és a Genk győzelméről már korában beszámoltunk,…
Csütörtök este a Sport TV Zuhanyhíradó című műsorában élő közvetítés keretében sorsolták ki a Magyar Kupa 4. fordulójának menetrendét.
A tegnapi Utrecht – Roda meccsen a magyar Németh Krisztián megszerezte első dupláját, az Eredivisieben. A válogatott csatár remek gólokat szerezett, a végül 3-3-ra végződött mérkőzésen…
Újfent összeméri tudását Anglia két vörös gárdája a Manchester United és a Liverpool. A felek szerda este az Old Trafford közönsége előtt méretnek meg, a cél pedig a Ligakupában…
A Tuttosport értesülései szerint Pogba után újabb Manchester United játékosra vetné ki hálóját a torinói „Öreg Hölgy”. A célpont ezúttal sem egy kész sztár…
Kedden és Szerdán a Ligakupáé lesz a főszerep Angliában, ahol jelenleg 32 együttes van talpon, ám a mezőny megfeleződik, a tét tehát a nyolcaddöntőbe jutás lesz.
Ma ünnepli életének 80. születésnapját Dr. Fenyvesi Máté, 76-szoros magyar válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendája, kinek gólja 1965-ben Vásárvárosok Kupája győzelmet ért Torinóban.
A katalánok edzései híresek a játékos feladatokról; na de ennyire?!
Az orvosi diagnózis szerint combizomszakadást szenvedett Jan Hochscheidt, az Eintracht Braunschweig 25 esztendős…
Bajnok csapatot kovácsolt, amely utána a Bajnokok Ligájába jutott. Az év edzője lett. Szerződést kapott egy nagy történelmű német csapattól. Ő nem más, mint Peter Stöger.
Elég illusztris kis társaságot alkotnak a klub nélküli labdarúgók!
Korábban beszámoltunk róla, hogy Rudolf Gergely szerződését felbontotta a Diósgyőr, a magyar válogatott támadó pedig szabadon igazolhatóvá vált. Nem sokáig, laza egy óra alatt klubot talált magának.
Mint minden nyáron, most is óriási a jövésmenés, az olasz bajnokságban egyelőre nulla ponttal álló Cataniánál. A szicíliai csapat most egy nagyon rutinos játékost, a 85-szörös cseh válogatott…
A VfB Stuttgart együttese nehéz helyzetben van a sok vesztes mérkőzés miatt, újabb nehézséget jelent, hogy elszerződik a csapatkapitány, Serdar Tasci.
A felvétel Ázsiából, azon belül pedig a K-Leagueből került elő, azaz egy koreai bajnokiról, melyet a Seongnam és az Ulsan játszott egymással. A pimasz gól szerzője pedig Kim Seong-Jun volt.
Péntek este a Werder Bremen látogatott Dortmundba a Bundesliga 3. fordulójának nyitómeccsén, melyen két eddig hibátlan együttes találkozott.
Nincsen tovább, az Anglia ellen elveszített 3-2-es meccs volt az utolsó fellépése a nemzeti csapatban Kenny Millernek.